Szolgálat 2. (1969)
Tanulmányok - Norbert Lohfink: A szentírás megértése
rejlik, hogy az ő Szentírásában mostantól fogva Krisztus fényében kell olvasni és érteni az Ószövetséget. Ezzel az egyházi tekintély még egy utolsó szerzői aktust hajtott végre az Ószövetségen és így még ő maga is az Ószövetség inspirált szerzői közé tartozik, ha egészen sajátos, korlátozott értelemben is. Csak az Ószövetségnek a keresztény kánonba való besorolásával zárult le ezeken a könyveken az emberi szerzői munka. Az Ószövetség könyveinek így keletkező többrétűsége hozzátartozik ahhoz az emberi jelleghez, amelyet Isten akart, amikor isteni szavát igazi emberi szó gyanánt /küldte a világba. Helytelen volna a Biblia tévedhetetlensége ellen érvként felhozni valami ideiglenes jellegű kijelentést, amelyet az Ószövetség egy további értelmezési rétege már rég feldolgozott. Amit Isten valójában mondani akart, az csak akkor derül ki, ha megragadjuk a bibliai kijelentések sokféleségében az egységet, és egy sokrétű bibliai szöveg végső értelmi változatát. ; Az emberi jelleget nem szabad összekeverni a tévedéssel Mindaz, amit idáig leirtunk, olyan nagyon „emberi“, hogy nem beszélhetnénk többé igazi emberi szavakról, ha csak egy elem is hiányoznék belőle. Azt mondhatná már most valaki: ha a Szentírás ilyen nagyon „emberi": akkor tévedhet is, mert „tévedni emberi dolog". De ebben az esetben az „emberi" szónak más az értelme. Hisz nyílván senki sem akarja ezzel azt mondani, hogy minden emberi kijelentés téves. Ha Isten a Szentírás szerzője, akkor tévedés nem lehetséges. Semmiképpen nincs az isteni szó emberivé válása ellen, ha az Egyház azt tanítja, hogy a Szentírásban nincs semmi tévedés és hazugság, mivel Isten, első szerzője, nem tévedhet és nem is hazudhat. Egyes evangélikus teológusok azt mondják: a Biblia tévedhetetlenségéről szóló tanítás megtagadja Isten szavának igazi emberi jellegét. Ez éppen olyan, mintha azt mondanánk: Isten Fia nem lett teljes emberré, mert nem követett el bűnt. A legtöbb nehézség a Biblia tévedhetetlensége ellen onnét származik, hogy összetévesztik az emberi jelleget az igazi tévedéssel. Megjegyzendő, hogy nyelvhasználatunk itt valóban gyakran pontatlan. így pl. hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a geocentrikus világképet egész egyszerűen hamisnak, s ezzel egy régebbi kor tévedésének mondjuk. Eközben mintegy magától értetődő módon mai tudatunk és világképünk álláspontjára helyezkedünk. És közben nem vesszük figyelembe sem azt, hogy lényünk bizonyos rétegeivel még mi is geocentrikusán gondolkozunk (pl. mikor azt mondjuk: lemegy a nap), éspedig teljes joggal: sem azt nem gondoljuk meg, hogy pl. a Genezis 1. fejezetének teremtésleirása esetén az egyértelműen velejáró geocentrikus világkép egyáltalán nincs a kijelentés értelmi középpontjában (abban ez a mondat van: „Isten teremtett mindent"), hanem messze kívül, ahol a kijelentő szándék már sokkal differenciáltabb és sokkal kevésbé szilárd (talán alig szilárdabb, mint a mienk, amikor azt mondjuk: lemegy a na)}). A valóságban tehát a Genezis 1. fejezetének geocentrikus kijelentése egyszerűen a szerző szellemi kötöttségének és ezzel az isteni szó emberi voltának számlájára 24
