Dobos Károly Dániel - Fodor György (szerk.): "Vízió és valóság". A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 2010. október 28-29-én "A dialógus sodrában…" címmel tartott zsidó-keresztény konferencia előadásai - Studia Theologica Budapestinensia 35. (2011)

1. Párhuzamos monológok vagy dialógus? A zsidó-keresztény párbeszéd lehetőségi feltételei - Nagypál Szabolcs: A zsidó-keresztény párbeszéd a vallásközi közvetítés (mediáció) szemszögéből

lelkiségi párbeszéd célja Isten tervének és akaratának közös kutatása, mélyebb megismerése, és a közös engedelmesség Néki. Elet és tevé­kenység, illetve gondolkodás és lelkiség párbeszéde egyaránt fontos, és nem szabad, hogy a zsidó-keresztény párbeszéd kimerüljön az egyikben vagy a másikban. 5. A szintjeire tekintettel a párbeszéd lehet együttélés, együttműkö­dés, illetve közös tanúságtétel. A nulladik szint, a hagyományok egymás mellett élése (coexistentia) önmagában még nem minősíthető párbeszédnek: ilyenkor elsősorban az előítéletek és türelmetlenség, például a lappangó vagy nyilvánvaló zsidóellenesség (antiszemitiz­mus) meghaladása lehet a legalapvetőbb cél, különösen is a félreértések napfényre hozása és tisztázása segítségével. A pusztán egymás mellett éléstől megkülönböztetett valódi együtt­élésről (conviventia) viszont akkor lehet beszélni, amikor az egyik em­ber bizonyságtételét, tanúságtételét, élményét és tapasztalatát a másik fél nyíltan befogadja és elfogadja. Ezek nyomán, ezeket kiindulópon­tul és alapul véve immár őszinte kérdéseket lehet föltenni, és igaz fi­gyelmet kaphat a másik ember és a másik hagyomány. A hitelesen föl­fogott, következetesen képviselt és megfelelő módon kivitelezett pár­beszéd ekképpen kölcsönös megértéshez, tisztelethez és gyümölcsöző együttműködéshez vezet; és érdemes is, hogy vezessen.19 Miután a bizalom kiépült, az együttműködés (cooperatio) szintjén a párbeszéd figyelme és érdeklődése elsősorban a közös emberi célkitű­zések megállapítására és hathatós szolgálatára összpontosul.20 Minden­nek elsősorban az a célja, hogy a felek minél több és mélyebb értéket halmozzanak föl közvetlen környezetünkben, hogy ezáltal is segítsék szomszédaikat, felebarátaikat, összes embertársukat. Ezáltal tudják ugyanis erősíteni a jót a világban, és pontosan emiatt képesek a felek harcolni a Földön jelenlévő igazságtalanság és gonosz ellen. 19 Nyikolaj Alekszejevics ZABOLOCKIJ (HnKOAaä AAeKceeBHH 3AEOAOUKHH) (1903-1958) köti össze a párbeszédet az együttműködéssel: Zabolotsky Nikolay Alexeyevich, ’Dialogue in Community: Initial Points and Conditions’, in SAMARTHA Stanley Jedidiah (ed.), Faith in the midst of Faiths: Reflections on Dialogue in Community (Genf, 1977) 60. 20 A hagyományok közötti együttműködés számos lehetőségét fölvázoltuk az alábbi írásunkban: NAGYPÁL Szabolcs, ’Your Faith has Made you Well; Go in Peace, and be Healed of your Trouble: The Ecumenical Condition and Dialogue in Europe’, in DeGiglio-Bellemare Mario - MIRANDA Gabriela Garcia (eds.), The Grace of Solidarity in a Globalized World: Talitha Cum (Genf, WSCF, 2004) 108-121. A cikk elérhető: http://www.koed.hu/talitha/szabi.pdf. (A kutatás ideje: 2011. november 20.) 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom