Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Gáspár Csaba László: Gondolkodás - Hála
Gáspár Csaba László 85 Természetesen az újkori vallásfilozófia sem akarja az isteni alapot — amelyben a vallási tudat önmagát megalapozottnak, ill. amelytől magát függőnek tudja — elrejteni. A modern vallásfilozófia is kitart a korábbi korszakok vallásfogalmában, amennyiben a vallást az emberi tudatnak az isteni alaphoz való viszonyaként határozza meg. Ezt a viszonyt azonban kizárólag az istentudat formájában tudja kidolgozni, miáltal szükségképpen a vallási tudat istenképzetéhez van kötve. Bárhogy nézzük is: az istentudatból kiinduló vallásfilozófia csak úgy fejtheti ki az istenit, amiként az a vallási tudat képzetalkotó módjainak megjelenik, azaz, ahogy a vallási tudat érzi, megéli, elképzeli vagy elgondolja.12 II. A kanti kritika lényege: az isteneszme értelmes elgondolhatóságából nem lehet következtetni az eszmének megfelelő valóság objektív létezésére. Ha a kanti kritika szerint az istengondolat az ész „saját teremtménye”, amely pusztán olyan, amilyennek elgondoljuk, de nem úgy gondoljuk el, ahogyan adva van, akkor nincsen tárgya, amiért is esetében az ész nem egy tárgynak a fogalmával rendelkezik, amely az érzéki jelenségben adott tárgyként szavatolhatná az isteneszme objektív, nevezetesen érzékileg megtapasztalható realitását. Vajon mondhatjuk-e, hogy az isteneszme elgondolásától függedenül éppenséggel létezhet a valóságos Isten önmagában? Nos, a kettő — a «pusztán elgondolt» és a «valóságos Isten» — különbsége csak akkor igazolható, ha felvilágosítást tudunk adni a gondolkodástól függedennek feltételezett «valóságos Isten» realitásának mikéntjéről ill. adottságmódjáról. Az nyilvánvaló, hogy a «valóságos Isten» állítólagos adottságmódját nem szabad összetéveszteni az érzékileg adott tárgyak objektív realitásával, hanem ettől meg kell különböztetni, vagyis a «valóontológiailag értelmezi, hanem valami homályos pszichikai működésnek véli. így viszont a kijelentés végzetesen elszakítja egymástól az emberi tudatot (mint pszichikumot) az objektív létezők világától. Mi ez, ha nem végiggondolatlan s éppen ezért dogmatikus kantianizmus? Ez ugyan halladan szabadsággal ruházza fel az embert, de megfosztja minden tőle független támasztéktól vagy modernebb kifejezéssel: dialóguspartnertől. Sem Kantnak, sem a kijelentés eredeti megfogalmazójának, Husserlnek nem lét és tudat kimerevített elválasztása volt a célja, hanem annak feltárása, hogy miképpen irányulnak egymásra. Modernségük abban állt, hogy nem a létből, hanem a tudatból indultak ki, de a kettő egymásra hangoltságát és illeszkedését egyikük sem vonta kétségbe. Ezzel ugyanis kiestek volna az európai filozófia lényegi hagyományából, amit pedig nem megkérdőjelezni, hanem újólag gondolni akartak. 12 A vallást a vallási tudatra redukáló modern vallásfilozófiával szemben Max Scheler, ill. Paul Tillich kísérelnek meg alternatívát kidolgozni. Scheler a vallást és a vallási tudat aktusait a legfőbb értékként mutatkozó «szent» önadottságára vezeti vissza; Tillich a «feltétlen» [ultimate concern] fogalmából indul ki, amelyet végtelen lét- és értelem-alapnak tekint. Csakhogy ez a vallásfilozófia sem kerülheti meg a vallási tudatot: a szentről vagy a feltétlenről való bármiféle ontológiai avagy axiológiai igénnyel fellépő beszédét kizárólag a vallási szubjektum istentudatával vonatkozásban tudja megfogalmazni.
