Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Gáspár Csaba László: Gondolkodás - Hála
Gáspár Csaba László 83 Az eddigieket így foglalhatjuk össze: Míg az ontoteológia paradigmájában a vallás tárgya a lét által megnyilatkozó Isten, akit azonosítanak a kinyilatkoztatás Istenével, addig a modern vallásfilozófiát a vallás szubjektumává emelt vallási tudat elméleteként dolgozzák ki.6 Az isteneszmének a vallási tudatba való fokozatos bezáródása az újkori emancipáció tágasabb szellemtörténeti folyamatán belül ment végbe. Ezt és az isteneszmére gyakorolt hatását röviden így foglalhatjuk össze: Az újkori emancipáció során a társadalom különböző részterületei a saját működésük racionalitására hivatkozva önállósodtak, azaz kiváltak a teológiai megalapozás összefüggésrendszeréből. Ennek eredményeként az isteneszme elveszítette egyetemességét, s csak a vallásra korlátozódott. A folyamatot erősítette, hogy a vallás egyre inkább tisztán a bensőségesség területére szorul vissza, s ezzel elveszítette minden kapcsolatát a valósággal, amit egyrészt az újkori tudományok vettek birtokba, másrészt a szuverén, a vallásról leváló gazdaság és politika uralt. A vallásnak maradt a lélek és a személy belső világa. A pietizmus és a különböző ébredési mozgalmak teljes egészében a jámbor szubjektivitás belső világába utalták a vallást, s ezzel meg is voltak elégedve.7 Ebből a helyzetből nyilvánvalóan nem lehet visszalépni a prekritikai állapotba. A hit nem tehet úgy, mintha istentudatának kialakulása egyedül és kizárólag a kinyilatkoztatás objektív hatásának eredménye lenne, míg saját maga pusztán pasz- szív befogadója az isteninek.8 Tény, hogy a vallási gondolkodás is tud az ember 6 A tudati kiindulás az újkori filozófiában általánossá válik, s az erkölcsfilozófiában is megfigyelhető: Aquinói Tamás és sokan mások úgy gondolták, Isten megismerésével kell kezdeni a morál megalapozását, Kant viszont az erkölcsi tudat fényéből indult ki, s onnan jutott el Istenről és a lélekről szóló tételekhez. (Rod, i.m., 152. o.) KASPER, Der Gott lesu Christi. [»Welt der Theologie«] Matthias-Grünewald, Mainz, Ü995, 22. - A könyvet a közeljövőben jelenteti meg az Osiris Kiadó Görföl Tibor fordításban. 8 Az a megállapítás, hogy a „hit nem tehet úgy, mintha istentudatának kialakulása egyedül ... a kinyilatkoztatás ... eredménye volna” az európai gondolkodás leglényegét mondja ki, amennyiben az isteni megnyilvánulás emberi befogadásának feltételeire reflektál. Ez a reflexió hiányzik a keleti gondolkodásból, a nyugatiban viszont már a kezdet kezdetén kialakítja azt a sajátos-kritikai kérdezést, ami filozófia néven honosodik meg Európában, és a szellemtörténelem folyamán egyre erősebbé válik. Hogy a vallás mellett létezik és jogait követeli egy nem-vallási, tehát nem pusztán el- és befogadó viszonyulás a létezéshez, ez a nyugati gondolkodás alapvető jellemzője, s ebből fakad az a szikrázó, robbanékony dinamika, amelynek következtében a vallási létérzékelés soha nem válik olyan mértékben magától értődővé, hogy ne kellene szüntelenül viszonyulnia önmaga másikához, a filozófiához. Aki meghódol ugyan a kinyilatkoztatás tekintélye előtt, de közben a befogadás antropológiai feltételeire kérdez — még ha leplezetten fogalmazva „transzcendentális feltételek”-ről beszél is — az valamiként már filozófiát űz, ez pedig - ha komolyan gondolja - lázadás. Tegyük hozzá persze, hogy mint lázadás, nem feltétlenül a végső magatartás, de tagadhatatlanul veszélyes. Ha egyszer elindult az antropológiai reflexió, akkor már semmilyen tiltás nem számít; akkor már csak a hiten múlik, hogy magába tudja-e építeni önmaga kérdező másikát. A kísérlet még tart...
