Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Válóczy József: "In-textuáció" ("szövegbe-testesülés")?
Válóczy József 385 káció non-verbális elemei és az az adottság, hogy sokszor közvetlenül rá lehet mutatni a „tárgyára”, az írott szöveg jelentését csak a szövegen belüli támpontok alapján lehet föltárni. A szöveg megértése ebből adódóan nem a szerző által megfogalmazni szándékozott ill. az eredeti kontextusban fogható üzenetnek a rekonstruálását jelenti — ez sokszor amúgy is lehetetlen, de semmiképpen sem elsődlegesen releváns (ezzel Ricoeur elhatárolódik minden pszichologizáló, „romantikus” hermeneutikától is) —, hanem „a szöveg világának elsajátítását” („appropriation”): „...a szövegben végeredményben nem a szerző feltételezett szándékát és nem is a szöveg közvetlen szerkezetét vagy szerkezeteit kell megértenünk, hanem azt a világot, amelyre a szöveg mintegy önmagán túlmutatva utal .”6 A szöveg nem referencia nélküli, de „a szöveg világa” nem is egyszerűen a keletkezésekor fennálló geográfiai-történelmi-társadalmi viszonyok összességét jelenti, hanem egy „megcélzott világot”, a „világban-való-létnek” egy megújított, teljesebb lehetőségét, amely föltárul a szöveg olvasója számára, amikor mintegy „kiszolgáltatja” magát a szövegnek.7 A szövegnek az eredeti kontextusból való eloldása így nem valamilyen szélsőséges szubjektivizmusba torkollik, hanem a szubjektumnak a szöveg által „kezdeményezett” mélyebb önmegértéséhez vezet.8 Kétségtelen, hogy Ricoeur mindeközben alapvetően a költői nyelvet tartja szem előtt modellként, mivel úgy véli, azon keresztül tudhatja a legvilágosabban bemutatni, mit tekint minden (írott és szóbeli) kommunikáció legfontosabb pilléreinek. Egyfelől a költői szövegben a legegyértelműbb a szemantikus autonómiából fakadó többértelműség ténye, amely nemcsak az értelmezés szükségességére, hanem annak szükségszerű módszertanára is rávilágít: fel kell ismernie és tiszteletben kell tartania közvetlenség („egyidejűség”) és közvetítettség, odatartozás („appartenence”) és távolság(tartás) {„distance”) dialektikáját, amely (talán rejtettebben, de) még a szóbeli kommunikációban is érvényesül (a beszédben is megkülönböztethető pl. a kimondott tartalom és a kimondás aktusa, amennyiben a tartalom a kimondás után is megőrizhető és fölidézhető).9 Másfelől a költői szövegben figyelhető meg leginkább a (rejtetten ugyancsak minden szövegben meglévő) ún. költői funkció működése. A költői funkció jelentőségének belátására Ricoeur a rossz problémájának a pszichoanalízistől a mitológián át a filozófiáig ívelő elemzése nyomán jut el: a rosszal való szembesülés (ill. benne „az igazolhatatlan megtapasztalása”) vezeti el a szimbólum kategóriájának valorizálásához, minthogy legalább ennek a tapasztalatnak a sürgetésére tudatára 6 Uo., 142; ill. lsd. még RICOEUR, Mi a szöveg?, in RICOEUR, \/álogatott irodalomelméleti tanulmányok, 13, 26. 7 Vő. RICOEUR, A kinyilatkoztatás eszméjének bermeneutikai megalapozása, in RICOEUR, \/álógatott irodalomelméleti tanulmányok, 150-151. 8 Vő. RICOEUR, Mi a szöveg?, in RICOEUR, Válogatott irodalomelméleti tanulmányok, 26-29. 5 Vő. PRAMMER, Die philosophische Hermeneutik Paul Ricoeurs, 142-143.
