Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Válóczy József: "In-textuáció" ("szövegbe-testesülés")?
384 Válóczy József 1. Szövegközpontú hermeneutika Paul RicoEURnél A „scriptual turn” kifejezés azt a „fordulatot”, paradigmaváltást jelzi, amely a XX. század második felében az irodalomelméletben ill. a hermeneutikában regisztrálható. Egy mondatba összefoglalva írásbeliség jelértékelését jelenti, ami feltételezi az (angolszász eredetű) analitikus filozófia ill. a (franciáknál domináns) dekonstruktivista filozófia alapkoncepcióját, amely szerint a nyelv fölfogható a valóság modelljeként, s így a nyelv elemzése ill. szerkezetének és működésének megértése magának a valóságnak az összefüggéseit is érthetővé teszi; ezenfelül vannak teológiai (egzegetikai) gyökerei is. Rjcoeur gondolkodására, aki több évtizedet töltött mind francia, mind amerikai szellemi (egyetemi) közegben, és otthonról hozta a pregnáns Biblia-központú protestáns vallásosságot,2 hatott mindhárom inspiráció. Noha nem állítható, hogy a hermeneutika lenne filozófiájának egyetlen igazi foglalata (Íriszen saját bevallása szerint számos területtel, számos kérdéssel foglalkozott, ahogy az egyik részleges lezárása irányította figyelmét a másikra),3 az mindenképpen igaz, hogy hermeneutikájának „szíve” a syeivegköypontúság. Koncepciójának alapja a meggyőződés, hogy a szöveg mint „írott bestéd” a kommunikációnak ugyanolyan eredeti formája, mint a szóbeliség, még akkor is, ha történelmileg, pszichológiailag és szociológiailag a szóbeliség (ill. a kimondott szó lejegyzése) megelőzi az „önmagáért” született írást.4 Az írásbeliség eme (mind a filozófiai hagyományhoz viszonyított, mind abszolút értelemben való) felértékelését indokolja Rjcoeur számára egyfelől az, hogy az írott szövegben — bár világosan megkülönböztethető módon, de — megvalósul mindaz a sajátosság, amely a (szóbeli) kommunikációt (a nyelvvel mint absztrakt szisztémával szemben) jellemzi, másfelől az, hogy az írott szövegben hangsúlyozottabban tetten érhetők és így általa tudatosíthatok olyan mozzanatok, amelyek elvileg minden kommunikáció előfeltételeit alkotják. Az írott szövegnek a szóbeli kommunikációtól különböző jellemzőit a „szemantikus autonómia" kifejezésben foglalja össze: noha elhatárolódik a struktúráik mus túlzásától, amely szinte „hiposztatikus” önállóságot tulajdonít a szövegnek és tagadja bármilyen függését (de ugyanakkor össze-függését is) a külső világ vonatkozásában, Rjcoeur radikális hangsúllyal állítja, hogy az írásbeliséggel szükségképpen együtt jár a szövegnek a szerzőjétől és az eredeti kontextusától való elszakadása.5 Míg a szóbeli közlés értelmének megragadásában segítenek a kommuni2 Az életrajzi háttérre vonatkozóan ld. RJCOEUR, P., La critica e la convinzjone, Jaca Book, Milano 1997, 19-104. 3 Vö. RICOEUR, La critica e la convinzjone, 122-124. 4 Vö. RICOEUR, Mi a szöveg?, in RICOEUR, Válogatott irodalomelméleti tanulmányok, Osiris, Bp. 1999, 10. 5 Vö. uo. 14; RICOEUR, A kinyilatkoztatás eszméjének hermeneutikai megalapozása, in RICOEUR, Válogatott irodalomelméleti tanulmányok, 141.
