Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Székely János: A papi írás teológiájához
Székely János 323 (Ter 6,11-12), a jahvista kiegészítések egy ennél mélyebb gyökeret, az ember szívében levő rossz hajlamot nevezik meg. A Ter 7,1-4 jahvista kiegészítése pontosítja a bárkába bevitt állatok számát (Vö. Ter 6,19-22 [P]): a tiszta állatokból hét pár kerül a bárkába, csak a tisztátalanokból kettő. Mindez a vízözön végén bemutatott hálaáldozatot (a mezopotámiai mítoszokból kölcsönzött részlet) készíti elő: az áldozadioz tiszta állatok kellenek, és a tiszta fajoknak is el kell majd szaporodniuk a vízözön után. A jahvista szöveg (értsd: a YHWH nevet használó, fogság utáni redakció) igen nagy súlyt fektet az áldozat témájára. A bűn, ami a babiloni fogságot is okozta, elkerülhetetlen. Az ember szívének vágya rossz ifjúságától fogva (Ter 8,21). Az egyetlen kiút a bűnből és az általa létrejött tragédiákból az engesztelés, a kultusz. Nézzük most a vízözön eredeti papi elbeszélését, melyet a jahvista redaktor később kiegészített! A papi írás szerint a vízözön oka az, hogy a föld megtelt erőszakkal (h/amas), minden test rossz útra tért (Ter 6,11-13). Nemcsak az emberek között, hanem az állat és az ember között is erőszak uralkodik. Ezért a víz- özönben ‘minden test’ (minden élőlény) elpusztul, nem csak az ember (Ter 6,17). Isten az embert a mindenség pásztorául rendelte, hogy uralkodjon az állatvilágon és gondozza azt (Ter 1,28-29).9 A teremtés rendjének őre az ember. Ha az ember ehelyett zsarnokává válik a világnak, akkor a teremtés rendje összeomlik, a mindenség visszahull a káoszba. A papi írás a vízözönt a teremtés rendjének ösz- szeomlásaként írja le. A mélység forrásai feltörnek, az ég csatornái megnyílnak (Ter 7,11). Az alsó és a felső vizek, amelyeket Isten szétválasztott (Ter 1,7), most újra összekeverednek. A vízözön végnek leírása szintén a teremtéstörténetet idézi. Isten újra útjára indítja a világot, újra megáldja az embert és újra megparancsolja neki, hogy szaporodjon és sokasodjon, töltse be a földet (Ter 8,17; 9,1). Van azonban egy eltérés is a teremtéstörténettől. A teremtéskor az ember és az állatvilág között harmónia van, és az ember csak a növényekből táplálkozhat (Ter 1,29). Most Isten korrigálja a teremtés eredeti rendjét. Azt mondja az embernek: ’Féljen és rettegjen tőletek minden élőlény’ (Ter 9,2). Az embernek adja ételül az állatokat is, éppúgy mint a zöld növényt (Ter 9,3). Mintha Isten beletörődött volna az erőszak, a rossz jelenlétébe a földön. Egyfajta kompromisszum születik itt, egy új világrend, amelyben helye van a rossznak, de azt Isten korlátok közé szorítja. A vér fogyasztását és a gyilkosságot megtiltja (Ter 9,4-7).10 9 A Ter 1,29-ben szereplő rdh ige az akkád redû szóval rokon, ami pásztort jelent (vö. Zsolt 68,28). Helytelenek azok a fordítások, amik valamilyen erőszakos uralkodást sejttetnek. 10 A Biblia nem a vegetáriánus életmód mellett tör lándzsát, amikor a teremtés ősi rendjét úgy ábrázolja, hogy akkor az ember még nem ette meg az állatokat. A vegetáriánus élet eszménye idegen a Bibliától. Sokkal inkább egy szimbolikus kifejezésmódról van szó, amellyel a Biblia jelzi a kezdeti, azóta eltűnt harmóniát, amely vissza fog térni a végső időkben, amikor majd szalmát eszik az oroszlán (íz 11,7).
