Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Sivadó Csaba: Az apofatikus teológia a keleti egyházban
310 Sivadó Csaba Isten sötétség az értelem számára, de hit által megragadható. így világossá válik, hogy az Isten ismerete a sötétségben nem pusztán negatív. Ez valóban Isten jelenlétének a megtapasztalása, amint O önmagában van, oly bölcsességgel, hogy ez a tudat teljesen vakító az értelem számára, és annál inkább az, minél közelebb kerül hozzá. A sötétség az isteni jelenlétet fejezi ki, és minél közelebb jön O a lélekhez, annál nagyobb a sötétség intenzitása. A sötétség képe így pusztán annak kifejeződése, hogy az isteni lényeg félelmetessége több, mint amit az emberi természet el tud viselni.25 „Isten végtelen és felfoghatatlan, [írja Damaszkuszi Szent János,] és minden, ami megérthető benne, az az O végtelensége és fölfoghatatlansága. Minden, ami katafatikusan Istenről elmondható, nem mutatja meg az Ő természetét, hanem csak azokat a dolgokat, melyeket természetéhez kapcsolunk. Isten nem tartozik a létezők köréhez, nem azért, mert nem rendelkezik létezéssel, hanem azért, mert minden létező feletti. Mert ha mindennek, ami az ismeretet formálja, léteznie kell, akkor annak, ami az ismeretünket meghaladja, bizonyára lényeg feletünek kell lennie; és fordítva, ami a lényeg fölött van, az az ismeretet is meghaladja.”26 Az atyák gyakran hangoztatták: „A kontempláció nagyobb mint az ismeret” Erre utalva használták a „hit szeme”, „a Lélek”, vagy végül a „deifikáció”, átistenü- lés kifejezéseit.27 Az Isten megismerése a keleti teológiában, misztikában, inkább az Istennel való egységet, átistenülést jelent. Ugyanakkor az Istennel való legintimebb egységben is Őt csak mint Megis- merhetetlent ismerjük. Még ha a teremtmények számára a lehető legmagasabb csúcsra is jutunk az Istennel való egységünkben, az egyetlen racionális felfogás, amit elérhetünk Istenről, az az Ő fölfoghatatlansága. Ezért a teológiának nem is a pozitív fogalmakat kell kutatnia Istenről, mint inkább azt a tapasztalatot, amely meghalad minden értelmet.28 „Nagy dolog Istenről beszélni, de még jobb megtisztítani magunkat az Isten számára.”29 Az apofatizmus szükségszerűen az eksztázis teológiája. Olyan viselkedés, mely visszautasítja azt, hogy Istenről fogalmat alkosson. Ez az attitűd kizár minden olyan absztrakt és pusztán intellektuális teológiát, mely Isten bölcsességének 25 Vö. From Glory to Glory — Texts from Gregory of Njssa’s Mystical Writing, 32. 26 DAMASZKUSZI SZENT JÁNOS, De fide orthodoxa 1,4, in PG, 94,800. 2 Vö. MEYENDORFF, Byzantine Theology — Historical trends and doctrinal themes, 13. 28 A keleti gondolkodásban a teológia és a teória egymást feltételező valóság. Az Istenről való beszéd feltételezi az Isten szemlélését, az Isten megtapasztalását. Evagriosz Pontikosz Fejezetek az imádságról című müvének idevonatkozó részlete szinte mottóvá vált a későbbi teológiai megközelítésekben: „Ha teológus vagy, igazán imádkozol. Ha igazán imádkozol, akkor teológus vagy.” Vö. SIVADÓ, Cs., Dogmatörténeti és patrisojikus vonatkozások John Meyendorff teológiájában, Nyíregyháza 1997, 12-14. 29 NAZIANZOSZI SZENT GERGELY, Oratio 32,12. in PG 36,188.
