Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Patsch Ferenc SJ: A filozófia és a teológia hermeneutikai fordulata?
Patsch Ferenc 249 hermeneutika” mozgalmának (J. B. Robinson, E. Fuchs, G. Ebeling) protestáns körökben való térnyerése idején a katolikus egyház jórészt még alapvető gyanúval illette és a modernizmus vádjába fogta a dogmák történeti-nyelvi kontextusban való szemléletét sürgető teológusokat. Ezidőtájt az egyházi tanítóhivatal által jóformán egyedül érvényesnek tartotton kívül bármiféle tradícióhoz való vissza- nyúlás könnyen a licentia docendi, az érvényes tanítási engedély megvonását vonhatta maga után, s egyes témák tanulmányozása már eleve veszélyesnek számított. A hermenentikai tudat előretörésének tendenciája azonban a II. Vatikáni Zsinaton már jól megfigyelhető volt — s bizonyos mértékig elismerésre is talált — egyebek között a Szentírás középponti szerepének, a hagyomány „újraolvasása” szükségességének hangsúlyozása, és a teológia olyan újszerű felfogása formájában, amely immár meghaladja a teoretikus és praktikus tudás szembeállításának korábbi modelljét. Ennek a fejlődési folyamatnak — a katolikus teológia körein belül a hermenentikai problématudat fokozatos polgárjogot nyerésének32 — egyik legutóbbi kikristályosodási pontja a Pápai Biblikus Bizottság „Szentírásmagyarázat az Egyházban” c. 1993-ban kiadott irányelve33. Fontos látnunk azonban, hogy az értelmezés feladata körüli konfliktusnak, feszültségeknek megkerülhetetlen spekulatív-elvi kiváltó okai is vannak34. Való igaz, hogy az egyház hitreflexiója — mindenekelőtt a Trienti Zsinat óta — előnyben részesítette azt a módszert, melynek értelmében a későbbi dogmatikus megfogalmazások fényében kell újraolvasnunk a Bibliát. Ez az eljárás jogosult, hiszen mind a Szentírás, mind a szenthagyomány tanúságtételeinek minden olvasata és értelmezése már mindig is feltételez valamely előzetes megértést, vélekedést vagy ítéletet. Nyilvánvalóan nem kevésbé igaz azonban az sem, hogy a folyamat visszafelé is elvégezhető: a Szentírást és a tradíciót olvashatjuk — sőt mindenkor kell is olvasnunk — az egyház későbbi hitének és hagyományának kritikus fényében, különösen abban az esetben, ha a vizsgált folyamat során teológiai rendszerek jöttek létre és ha az — alkalmanként — dogmatikai megfogalmazásokba is torkollott. Óhatatlanul szükséges tehát, hogy újraolvassuk és —értelmezzük a dogmatikai meghatározásokat egyrészt a szentírástudomány s valamennyi teológiai diszciplína vitathatatlan eredményeinek fényében, folyamatosan szem előtt tartva a kultúra mai megértéshorizontját („szövegét”) meghatározó, ez esetben a teológia segédtudományaiként tekintett autonóm résztudományok (a természet-, szellem- , és társadalomtudományok) teológiailag releváns hozadékát, végül, de nem utol32 Ennek egy korai sikerült példája A. GRILLMEIER könyve: ürmeneutica moderna e cristologia antica. ha discussione attuale suttá cristologia calcedonese, Edirtice Queriniana, 1973. 33 Vö. PAAPSTILICHE BIBELKOMMISSION, Die Interpretation der Bibel in der Kirche, Libreria Editrice Vaticana, Cittá del Vaticano 1993 (magyarul: PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az Egyházban (ford.: Székely István), Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest 1998). 34 Vö. GEFFRÉ, Credere e interpretare, 32.
