Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Lukács László: Szakramentális kommunikáció az üdvrendben
204 Lukács László bői a szemléletből vezeti le Gánóczy a „szentségi csere ökonómiájának etoszát”. Az embert aktív személynek tekinti, aki képes a befogadásra vagy az elutasításra, aki egyaránt tud elfogadni és ajándékozni, akinek mint „animal interactivum”- nak vállalnia kell a Krisztus által felkínált kegyelmi dialógust. Az üdvösséghozó kommunikáció még egy feladat elé állítja az egyházat: Istennek önmagát ajándékozó szeretetközösségét kell megélnie a történelemben. A II. Vatikáni zsinat után az ekkléziológiában általánossá lett a communio-egyház gondolata. Isten szeretetének az emberek egymás iránti szeretetében kell folytatódnia. Ez a szeretetközösség válhat a hármas-egy isteni közösség reálszimbólumává, az isteni jelenlétet hordozó és arról tanúságot tevő jelévé. Tertullianus ismert kifejezésével: „az egyház a Szentháromság teste”.55 Az egyház küldetése az, hogy communióvá váljék, a szentháromságos közösség földi folytatásaként. Gánóczy szavával: az egyház kommunikatív szolgáló közösség. „Az ember szemeláttára, aki lényegénél fogva »animal communicans«, megnyílik Istennek Jézus Krisztusban nyilvánossá vált titka: ő egy mindent átfogó kommunikációs-történet teremtője, amelyen belül Krisztus egyháza mint kommunikációs közösség értelmet 8. Krisztus keresne Amint láttuk, a kommunikáció csak akkor válik teljessé, a szimbólum beszédessé, ha az adást fogja is valaki. Minél személyesebb üzenetet hordoz a szimbólum (legteljesebb formájában magát a személyt), annál lényegesebb, hogy nyitott szívű, értő befogadóra találjon, különben üres jellé lesz. Isten az üdvösség szere- tetközösségére teremtette és hívta meg az embert, de meghagyta szabadságát, s ezzel nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy ezt a meghívást visszautasítsa. A magát közlő Isten beleütközik a felkínált szeretet visszautasításába. Krisztus közvetítő szerepének egész mélysége éppen abban tárul föl, hogy az emberrel létesített kommunikációja még ezt az akadályt is le tudja győzni — szenvedése és kereszthalála által. Bár gondolatmenetünkben Scotusnak az abszolút megtestesülésre vonatkozó elgondolását követtük, Krisztus közvetítő szerepét csak akkor látjuk a maga egészében, ha beleszámítjuk a bűn valóságát is. Az ősbűnét, amely a kezdetek kezdetén megzavarta az Istennel való harmóniát, továbbá a történelem során elkövetett minden bűnt, amely folytonosan akadályozza-nehezíti a kommunikációt mind Istennel, mind az emberekkel. A „theologia crucis” nélkül nem volna teljes semmilyen szakramentális kommunikáció-elmélet. Krisztus nemcsak közvetítője, hanem megváltója is az egész világnak abban a „teodrámában”, amelyben Isten 5d Idézi LUBAC, Paradoxe et Mystère de l'Église, 74. 36 GANOCZY, Einführung in die katholische Sakramentenlehre, 116.
