Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Lukács László: Szakramentális kommunikáció az üdvrendben
Lukács László 205 önmagában részesíti az embert. A mi történelmünk nemcsak Isten üdvösség-története, hanem a gonoszság története is: az ember elveszettségének és bűnösségének története is. Krisztus győzelmes kommunikációja kereszthalálában és feltámadásában lett teljessé. A megtestesülés kenózisa folytatódott a szenvedésében, amikor örömhíre az emberek elutasításába ütközött bele. Istenemberi szeretete mégis ekkor iz- zott fel abban a proegzisztenciális létben, kettős szolidaritásban, amelyben az Atyának mindhalálig engedelmesen, egészen odaadottan élt, az elvetettség és az Istentől elhagyottság tudatában is, és amelyben ugyanakkor mindhalálig szerette az embereket, közülük is különösen a bűnösöket. Kivégzésének eszköze, a kereszt lett a kereszténység legismertebb szimbólumává, jelévé: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte.” A kereszt nem kerüli el a keresztényeket, az egyházat sem: nemcsak díszként, jelként hordozzák azt, hanem teherként is. Mégpedig nemcsak a jánosi értelemben vett, az egyházon kívüli „világ” idegenkedése, közönye, üldözése sújtja, hanem még inkább saját bűnei, töredékessége, gvöngeségei. Az egyház szakramen- tális szemlélete megóv bennünket a hamis triumfalizmustól (ahogy a pápa a jubileumi évben bocsánatot kért az egyház bűneiért), de elviselhetővé teszi saját gyöngeségeink terhét is: nagylelkűbben hordozzuk egymás (és önmagunk) terhét, és jobban törekszünk arra, hogy az egyház tagjai valóban szakramental- izálódjanak, egyre hűségesebb követőivé, tartalmasabb jelévé váljanak Krisztusnak. 9. A Szentlélek A szakramentalitásról mint az üdvösség rendjének alapelvéről szólva nem feledkezhetünk el arról, hogy Isten — Ireneus gyönyörű hasonlatával — „két kezével” teremtette a világot, és gondoskodik célba jutásáról: Krisztus és a Szentlélek által. A háromságos Isten a Fiú és a Lélek küldése révén vesz lakást az emberben, és ez teszi lehetővé azt, hogy az ember kezdhessen lakást venni Isten háromsze- mélvű valóságában. „Emberszerető Istenünk” jósága a teremtésben, a Szövetség népének történetében, majd a legteljesebben Krisztusban vált láthatóvá. Isten kegyelme azonban láthatadanul, mégis hatékonyan is közeledik az emberhez, hogy meglágyítsa szívét, alkalmasabbá tegye a kommunikációra. A feltámadt Krisztus nemcsak az apostolokat küldte a világba, hanem a Szendéiket is. Betöltötte Leikével a tanítványokat, nem korlátozta azonban a Lélek működését a látható egyházra. Lelke „betölti az egész földkerekséget” — és minden egyes embert, aki kész az ő befogadására. A II. Vatikáni zsinat egyik nagy fölfedezése éppen a Szendé- lek volt. A zsinat nyomán az ekkléziológiai és krisztológiai monográfiákat sorra követték a pneumatológiai írások. VI. Pál pápa nem hiába bíztatta a teológuso
