Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Lukács László: Szakramentális kommunikáció az üdvrendben
200 Lukács László gálja az Isten és ember közti kommunikációt, amely Krisztuson keresztül létrejön. Az Apostolok cselekedetei második fejezetének elemzésével mutatja be a keresztény szimbolikus kommunikációt: hogyan közli magát Isten az emberrel, és hogyan fogadja be az ember hálás hittel Isten szeretetét. „Ez a szimbolikus élet valóságában játszódik le, a szavak és ajándékok cseréjében, hogy a Szeretetet szeretni lehessen.”39 A keresztény közgondolkodásban a szentségek a hét kultikus szertartásra redukálódtak. Valódi értelmük azonban csak akkor tárul fel, ha meglátjuk mögöttük az Isten és ember közt Krisztusban létrejött kapcsolat lüktető életét. A liturgia teljes szépsége és jelentősége csak az üdvösségtörténet egzisztenciális hátterében mutatkozik meg. Tehát az élő (egykor a történelemben, ma feltámadottan élő) Krisztusból mint Osszentségből kell eredeztetnünk az egyház szentségeit, felismerve bennük azt a történelemben létrejött és folyamatosan ható valóságot, amely az Ószövetség történetével kezdődött el, és Krisztus életében, halálában és feltámadásában vált teljessé. Az egyetemes katekizmus a szentségi üdvrendről szóló fejezetét a jelek és szimbólumok bemutatásával kezdi: „Isten szól a látható teremtésen keresztül, (...) a választott nép jeleket és szimbólumokat kap, Jézus is jeleket használ igehirdetésében, végül a Szentlélek pünkösd óta az egyház szentségi jelein keresztül végzi a megszentelés művét.”40 Kár, hogy a katekizmus itt csak a Jézus által igehirdetése során használt jelekről beszél, és nem mondja ki egyértelműen azt, hogy Isten legnagyobb, egyetlen és felülmúlhatatlan jele, szimbóluma, szentsége maga Krisztus. Korábban ugyan szól erről, a Dei Verbumra hivatkozva: „Krisztus Jézus: az egész kinyilatkoztatás közvetítője és teljessége. (...) Krisztus, Isten Fia, aki emberré lett, az Atya egyetlen, tökéletes és felülmúlhatatlan Igéje.”41 Amikor Jézusról mint Isten abszolút szimbólumáról, szakramentumáról beszélünk, akkor a szót személyes-ontologikus értelmében használjuk, nem pedig konceptuális, analogikus értelmében. (Rahner primér szimbólumról beszél, szembeállítva a másodlagossal.) „Jézus Isten konkrét szimbóluma”, mondja Haight, aki másokkal, főleg Wonggal együtt ebből a szempontból elemzi Rahner krisztológiáját.42 Rahner, másokkal együtt az unio hypostatica klasszikus dogmájára vezeti visz- sza saját megfogalmazását, hogy az „emberré vált Logosz Isten abszolút szimbóluma a világban”. Az ember Jézus nemcsak tanít Istenről, hanem történelmileg, 39 DELZANT, La communication de Dieu, 309. 40 A katolikus egyház katekizmusa, 244 skk. 41 A katolikus egyház katekizmusa, 65. 42 HAIGHT, R. Jesus Symbol of God, Orbis, New York 1999, 14. — WON G, J. H. P., Logos-Symbol in the Christology of Karl Rahner, Romae, Vatican 1984 passim. - WONG, Karl Rahner's Christology of Symbol and the three models of Christology, in The Heythrop Journal XXVII (1986/1), 1-25.
