Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Lukács László: Szakramentális kommunikáció az üdvrendben
Lukács László 197 A természettudomány természetről, a hívő ember teremtésről beszél a világgal kapcsolatban. A teremtéstant előadó dogmatikusok a 20. század folyamán akárhányszor apologetikus gondolatmenetekbe kényszerültek, polémiát folytatva a természettudósokkal a világ keletkezéséről, fennállásáról. Napjainkra megérett a felismerése annak, hogy ezek a viták szükségszerűen zsákutcába torkollanak. A vallásos ember, aki teremtésnek látja a világot, kapcsolatot keres annak teremtőjével. Hiszen, mint láttuk, a teremtés és az ember úgy van megalkotva, hogy képes legyen a szentségi kommunikációra. Gisbert Greshake tudatosan továbblép a teremtéstan-kézikönyvek szokott fogalmazásain, amikor a teremtésben az emberrel kapcsolatot kereső, s ezért magát feltáró Isten kommunikációjának eszközét, szimbólumát látja. Állításában joggal hivatkozik a Teremtőt magasztaló zsoltárokra (Pl. Zsolt 29, 33, 50, 97; Bölcs 7), vagy akár a skolasztikusokra, akik „külön fejezetet dolgoztak ki a tárgyakról mint »expressiones«, mint »imagines et vestigia Dei«, és megfogalmazták a természeti (= teremtés-) szentségek gondolatát”.26 Greshake Nikolaus Cusanusra, Eckhart Mesterre, Bonaventurára hivatkozva a világ szentségi értelmezését sürgeti. Ahhoz azonban, hogy a természet mint szimbólum hatékonyan kifejthesse szakramentális hatását, szükség van arra is, hogy az ember minden teremtett dologban, a világ történetében és saját élettörténetében is, elfogadja Istent, tudomásul vegye és elismerje az Ö önközlését.2' Ha már a teremtett világ Isten szimbólumának mondható, akkor még inkább annak tekinthető az ember. Az alkotó ember nem versenytársa, ellenfele Istennek, hanem barátja, munkatársa, s mint ilyen „Isten »szakramentumának« egyszerre közvetett és közvetítő önkinyilatkoztatása és önátadása”. Természetesen itt is érvényes az, ami a teremtett világban: szentségi hatékonyságának feltétele, hogy az ember vallásos hittel felismerje a Teremtő üzenetét. „Isten barátja barátságának mértékében közvetíti Isten közvetlenségét.”28 Hans Urs von Balthasar a platonista eszmékkel szemben Bonaventura nyomán leszögezi, hogy bár „az Abszolútumban rejlik az önkifejezéséből eredő kapcsolat, a Fiú az Atya tökéletes képmása”; mégis: Isten (az Atya) önkifejeződése az (Atyaistennel egylényegű) Fiúban az immanens Szentháromság benső, a világtól teljesen független (ab-solut) eseménye. „Isten az Atya a Fiút nem a teremtésre való tekintettel nemzi.”29 Ezért is félreérthető Gánóczy Sándor állítása: „Isten szeretet, szeretet önmaga iránt, de Agapé-szeretet is, amely önmagának és saját boldogságának közlésére, az abban való részesítésre törekszik.”30 Kijelentése ugvan- 26 GRESHAKE, Gott in allen Dingen finden, Herder, Freiburg 1986. 23. 2 SCHNEIDER, Zeichen der Nähe Gottes, 26. — PEACOCKE, A., Theology for a Scientific Age, London 1993, 61. — PREDEL, G., Sakrament der Gegenwart Gottes, Herder, Freiburg — Basel — Wien 1995. 182. 2S GRESHAKE, Gott in allen Dingen finden, 53. 29 BALTHASAR, H. U. v., Herrlichkeit 11, Johannes Verlag, Einsiedeln 1969, 289. 20 GANOCZY, A., Suche nach Gott auf den Wegen der Natur, Patmos, Düsseldorf 1992, 191.
