Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Kruppa Tamás: Eredeti bűn és eredendő ártatlanság
154 Kruppa Tamás suit jónak örül, mely ürességét igazán betölti.16 A jóság, a szeretet, a rend, számunkra általában olyan természetes, hogy sajnálatos módon észre sem vesszük, amikor ezeknek megfelelően mennek a dolgaink. A rossz viszont tolakodó és szemet szúr, éppen azért, mert idegen tőlünk. Ebből fakad titokzatosnak tűnő megjelenése is. A bűn szabályai szerint létező világ azonban hosszútávon tarthatatlan és illuzórikus, ahogy a buddhisták mondják: maya. Kár, hogy őket ez a felismerés arra a téves következtetésre vezeti, hogy a véges létezők egész minket körülvevő és érzékelhető világát az illúzió kategóriájába sorolják.17 18 Simone Weil az emberi „személy” szentségét és sérthetetlenségét hirdető perszonalista filozófiával szemben állítja, hogy „él a gyerekkor kezdetétől, a bölcsőtől a sírig valami az emberi szív mélyén, ami minden elkövetett és elszenvedett bún, s megtapasztalt és megrögzött rossz ellenére változatlanul elvárja, hogy jót tegyenek vele és ne rosszat. És ez az a valami, ami mindenek felett szent minden egyes emberben. (...) Az, ami szent, távolról sem a személyünk, hanem épp az, ami emberi lényünkben személytelen (.. .)Te nem érdekelsz engem. Olyan beszéd ez, amit senki ember nem intézhet egy másik emberhez anélkül, hogy kegyetlenséget ne követne el ellene, és sebet ne ejtene az igazságon. — A te személyed nem érdekel engem. Ez a kifejezés viszont helyet kaphat két közeli barát heves szóváltásában, anélkül, hogy megsértené azt, ami barátságukban a legérzékenyebb. Hasonlóképp egyes esetekben joggal mondhatjuk: Az én személyem itt nem számit, de azt nem, hogy: Én nem számítok.” 111 16 Jálics Ferenc SJ népszerű keresztény imaiskolájában szintén evangéliumi meggyőződésnek nevezi azt a tapasztalatot, hogy „a bennünk lévő ellentétek és lázadásunk létünknek nem legmélyebb gyökere, mert alatta az istenszeretet igazi egészséges magva van elrejtve. (...) A keresztény ember tudja, hogy az ember gyökerében jó. Az Isten az embert szeretette teremtette; ha vannak romboló hajlamai, azok egy közbeeső zónában foglalnak helyet. Ha felszínre hagyjuk őket jönni, lassan eloszlanak, és akkor sokkal mélyebbről feltör az igazi szeretet.” Felidézi a szerző Szent Ágoston Vallomásait is: „Nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik benned Istenünk!” in JÁLICS, F., Tanuljunk imádkozni, Kecskemét 41999, 43-44. 1 Vö. O’DONNELL, J., Ham Urs von Balthasar, in szerk. DAVIES, B., Outstanding Christian Thinkers, London 1992, llköv. 18 WEIL, S., Kegyelem és nehétçhedés (ford. Pilinszky János), in szerk. LUKÁCS, L., XX. s^á^adi keressç tény gondolkodók 6., Budapest, 1994. 28-31. A szövegben előforduló „személytelen” kifejezés kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy a már korábban idézett John Karmiris is megkülönbözteti az ember „Isten képére” való teremtettségét az ő „Isten hasonlatosságára” való teremtettségé- től. Az elsőről az egyházatyákat idézve állítja, hogy' azt mint változhatatlan örökséget a természetünkkel együtt kapjuk, míg a másodikat az Istenhez való hasonlóságot személyes intenciója, viselkedése, élethez és halálhoz, Istenhez és a felebaráthoz való viszonyulásunk aktuális és praktikus megélése által írhatjuk le. Csak az örülhet úgy az életnek, mint az Isten, aki úgy is él, mint az Isten. Vö. KARMIRIS, A Synopsis of the Dogmathic Theology of the Orthodox Catholic Church, 29köv; vö. LOSSKY, V, In the Image and Ukeness of God\ Crestwood, New York 1985, 125köv. Teljesen egy'bevág ez azzal a katolikus tanítással, miszerint mint teremtmény az ember is Isten dicsőségére van teremtve, ezért teremtett léténél fogva (objektíve) mindenképp az Is-
