Puskás Attila (szerk.): A Szent Titok vonzásában. A hetvenéves Fila Béla köszöntése - Studia Theologica Budapestinensia 32. (2003)
Ancsin István: Bízzunk benne, hogy a reményben nem fogunk csalatkozni
Ancsin István 11 Krisztus az embertől „nagyobb lemondást“ követel meg, mint amelyet emberi erejénél fogva teljesíthetne, „szilárdabb hitet“, mint amit magából előhozhatna, és „merészebb reményt“, mint amit az ember valaha is eltervezhetne. Balthasar következetesen úgy véli, hogy a lemondásnak végül el kell érnie az ember saját énjét, ez ugyanis a feltétele annak, hogy az ember visszakapja azt a Feltámadt követésében, mégpedig egy számára felfoghatatlan módon. Épp ezért alapoz a „keresztény remény teljességgel az Úrra“11. Ez a remény nemcsak a jelenleginél jobb állapotokra való passzív várakozás, hanem transzcendens jellegénél fogva „természetfeletti módon nyitott“12 13, és így aktív odadást hordoz. Mindenesetre fel kell tennünk Balthasarnak a kérdést, hogy Krisztus az embertől valóban akar-e követelni, és követelhet-e „nagyobb lemondást“, „szilárdabb hitet“ és „merészebb reményt“, mint amit az ember saját cselekedeteiben (a követés és az odaadás formájában) önnönmaga előtt is felelősen tud képviselni. Ha ugyanis az ember kezdettől fogva ügy érzi, hogy cselekedeteiben túlzott elvárásoknak van kitéve, akkor az ennek következtében fellépő bénultságban a kudarc már előre van programozva, és akkor valóban tönkre mehet az ember abba, hogy a jót akarja cselekedni. Balthasar alapvetően vertikálisnálÚ5 nevezi a keresztény reményt, mert az a krisztuseseményben gyökerezik. Ez esemény történetiségének hangsúlyozásával kiemeli a remény pogány felfogásának vertikalitásához való különbséget. Ez a történetiség kizárólag annak teljes alakjában érthető meg; a krisztusesemény tehát a múlthoz tartozik ugyan, ezzel mégsincs azonban lezárva, ellenkezőleg: jelenvaló és mintegy a jövőben és a jövőből felénk közelítő.14 Ezért beszélhetünk itt jelenvaló eszkatológiáról. Ennek az eseménynek a vertikalitásából és szabad kegyelmi (és ezzel ajándék) jellegéből következik a keresztény remény örömhíre: ez az esemény minden korban megtörténhet, mégsem úgy azonban, mint a horizontális remény alakjának egyes formái, amelyeknél először bizonyos kauzális feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy valósággá válhassanak. A keresztény remény, hangsúlyozza Balthasar, „nem vágyakozás vagy posztulátum eredménye, hanem egy ajándéké, amely attól származik, amit az ember remél“15. Ha végiggondoljuk, hogy a dialogikusan tervezett emberi lény csak a személy részéről találhatja meg beteljesedését; kizárólag csak az teljesítheti be, végsősoron pedig csak egy tökéletes személy, akkor ebből egyértelműen az következik, hogy a remény általánosságban a személyre mint olyanra irányul, végeredményben pedig (tudatosan 11 TD IV, 126. 12 TD IV, 126. 13 Vö. TD IV, 128. (Kiemelés az eredetiben.) 14 Vő. TD IV, 128. 15 TD IV, 129.
