Papp Miklós: Az erkölcsi belátás előrehaladása a "lex naturalis"-ra vonatkozóan - Studia Theologica Budapestinensia 31. (2003)
II. Az erkölcsi belátás előrehaladása a természetes erkölcsi törvényre vonatkozóan - 1. Az antik világ a természetről és a természetes erkölcsi törvényről
tes erők kiegyensúlyozott és állandó harca (7toÀspoç) biztosítja, ahol egyik erő sem juthat teljes hegemóniára, mert az a kozmosz végét jelentené. A harc folyik (még a látszólagos nyugalom ellenére is), de az egész a szüntelen változás ellenére is azonos marad. Átvette a pütha- goreusoktól az érzéki és az értelmi megismerés megkülönböztetését, s így mondja, hogy „a természet rejtezkedni szeret"97, a szemmel látható ellentétek mélyén az értelemmel fölfogható A,oyoc; harmóniája rejtőzködik. A Xoyoq közös a különbözőkben, a változás mértéke, az embert is átjárja, az egyetlen isteni törvény: „Ésszel beszélvén meg kell erősítenünk magunkat azzal, ami mindenekben közös, mint törvénnyel a város, sőt még sokkal erősebben. Mert minden emberi törvény egyből táplálkozik: az isteniből."98 Az emberben tehát ott van a koyoç, amivel képes a világ rendjét megérteni, feltéve, ha veszi a fáradtságot, és nem hagyatkozik érzéki képzelgéseire. A koyoç tehát az ember által megérthető, s az e szerint való helyes gondolkodás és cselekvés jelenti a legnagyobb erényt, az igazi, egyedüli bölcsességet és igazságosságot. Az ember e törvénynek van alávetve, s cselekvésében, törvényhozásában is ehhez kell igazodnia. A törvényeiért pedig éppúgy meg kell küzdeni az embernek, mint a falakért, hiszen mindkettőért való küzdelem az általános jót akarja. Herakleitosz világosan kijelölte az ember helyét a kozmoszban, és komolyabban hangsúlyozta az egyéni erkölcsi felelősséget szemben a homéroszi determi- náltsággal. „Az individualizáció az etika és - az ember oldaláról tekintve - a természetjog nélkülözhetetlen feltétele, amikor az embert és annak tetteit már nem külső végzet vagy vak sors határozza meg, hanem az ember individuális cselekvő alanyként képes dönteni, és döntéseiért felelősséget vállalni, bár továbbra is szerves része az őt körülvevő kozmosznak, és rá is vonatkoznak annak törvényei."99 A természetjog legkorábbi forrásaihoz tartozik Szophoklész Antigoné c. drámája, ahol a főhős a hatalom parancsa ellenére a testvérét eltemeti. Isten íratlan, változatlan, az elgondolhatatlan időktől érvényes törvényére (vopipa) hivatkozik. A szofista Protagorasz radikálisan szembefordult a kozmikus orientáltságú ideákkal. Alaptapasztalata volt, hogy a népgyűléseken 97 Uo., DK B123. 98 Uo., DK B114. 99 FRTVALDSZKY, Természetjog, 20. 54
