Papp Miklós: Az erkölcsi belátás előrehaladása a "lex naturalis"-ra vonatkozóan - Studia Theologica Budapestinensia 31. (2003)

I. Tudományelméleti keretfeltételek - 3. A lex naturalis a teológiai horizontban

gondolatok sohasem véletlenül jönnek, hanem visszatükröznek egy életproblémát. Ugyanez érvényes az egyházi erkölcsteológusokra is: az Egyház gondolkodó szolidáris közössége a mindenkori szellemtörténeti kihívások közepette harcol a válaszért, és keresi az ennek megfelelő cselekvést.

A II. Vatikáni zsinat az Egyház önfelfogásáról beszélt a Lumen gentium és Gaudium et spes konstitúciókban, ahol az Egyházat az üdvösség egyetemes szentségének nevezi. A zsinat után megváltozott a légkör a világban. Mindenekelőtt a folyamatos individualizációt kell megneveznünk: ennek nem csak egy felfokozott pluralizmus lett az oka, nem csak az individuális etika kérdéseivel való fokozott foglalkozás, hanem hatott a katolikusok Egyházhoz való kötődésére is. A felfokozott öntudat autonómiát követelt először a szexualitás terén, majd az alkohol és a drog, ma az önkényes erőszak területén. A megváltozott társadalmi helyzetben erős öntudatú pártok, csoportosulások, mozgalmak indultak. Az Egyháznak most itt kell meghívóan gondolkodnia. Az Egyháznak ebben a nyilvánosságban kell hitelesen gondolkodnia, és meghívónak lennie. Ezt laikusok és egyháziak igehirdetésével és életbizonyságával teljesíti. A meghíváshoz elengedhetetlen, hogy az érvelés érthetően, befogadhatóan történjen, és hogy a hívők életbizonyságukkal részt vegyenek az Egyház igehirdetésében.

Az Egyház az „Ige hallgatója", Isten önközlését autentikusan értelmezi az idők jeleire figyelve. Jézusban történelmileg jelenik meg valóság és igazság teljessége, és az Egyház az Őrá való hatékony emlékezésnek a helye. Ezért egymásra utalt az ekkleziológia és az erkölcsteológia. Az erkölcsteológus számára emlékezni ugyanazt jelenti, mint gondolkodni: gondolkodva változni és változtatni, s ez a gondolkodói átváltozás az, amiből az erkölcsi gyakorlat származik. Egy életvilágot épít fel a gondolkodásban és cselekvésben, és keresi ennek az erős identitásnak az intézményes kifejeződését. A történelmet is úgy fogja fel, mint ami az üdvösség terepe, üdvtörténet, és nem pusztán konfliktusokkal tűzdelt sors, ezért akarja a kiengesztelődést, a gyógyítást szolgálni. A megélt transzcendenciának kiengesztelődés- ként kell tudnia megjelenni.73 Itt van az eredeti helye az Egyház kompetenciájának, mint emlékező-gondolkodó közösségnek, és az etikai dimenzió ebbe a perspektívába helyezkedik. így konzekvens73 DEMMER, K, Fundamentale Theologie des Ethischen, 131.

46