Papp Miklós: Az erkölcsi belátás előrehaladása a "lex naturalis"-ra vonatkozóan - Studia Theologica Budapestinensia 31. (2003)

I. Tudományelméleti keretfeltételek - 1. A jelenkori erkölcsi gondolkodás kontextusa

pasztalhatja magát, hiszen embersége relatívnak tűnik az ökológiai határtapasztalatokban, a különböző pszichés befolyásokban, a nemzetközi politikai-gazdasági összefonódottságokban, a plurális értékfelfogásban, a hegemonikus technikai-technokrata berendezkedésben. A „természet" itt olyan hatalomnak jelenik meg, ami csak játszik az emberrel, ami kérlelhetetlen és vak, s az ember ki van szolgáltatva neki, legyen az a külső „természet" vagy a saját pszichés-társadalmi nyugtalan „természete". Az őszinte, személyes integrációban aligha tud segítséget adni egy partikuláris látásmód, a globális kérdésekben csak egy univerzális etika lehet hatékony segítő. Az erkölcsteológia bátorságot akar szítani az emberben mindenféle komplex folyamat közepette is az erkölcsi tartáshoz: bátorságot az átfogó, személyes szabadsághoz és felelősséghez, ami nem merül ki az önkényben vagy a pragmatizmusban. Az erkölcsteológia ebben az értelemben a valódi szabadság és a valódi felelősség teológiája: állítja az ember személyes, átfogó szabadságát és felelősségét szemben a bioszféra törékenységével, szemben a sokféle biológiai, pszichés, szociális, politikai, gazdasági függőséggel. A cél: emberséges élet a személyes, átfogó szabadságban és felelősségben, és a világ egészére vonatkozó szociális igazságosság: szeretet kicsiben és nagyban. Az erkölcsi orientálódásban a teológia mellett segítségül vannak a humán-, és természet- tudományok, a kultúrák közötti párbeszéd, a filozófia. Az emberi méltóság megalapozásában, a mindenkire vonatkozó természetes erkölcsi törvények feltárásában, a bűnösök felkarolásában semmilyen civil etika nem képes olyan hitelesen vezetni, mint az erkölcsteológia. Az erkölcsteológia a remény hordozója, hiszen amióta Krisztus igent mondott az ember világára, azóta nem lehet olyanná a világ, ahol az ember ne találná meg emberséges életének értelmes és szeretetteljes formáját.2

A határtalan autonómiaigénynek úgy tűnik határt szab két tapasztalat: a szolidaritás a peremre kiszorítottakkal és a természettel, valamint az óvása az ember személyes identitásának a technikai manipulációval szemben. Ez a két vezérelv törte meg napjaink korlátlanságot követelő önmegvalósításának igényét. A planetáris gazda2 RÖMELT, )., Vom Sinn moralischer Verantwortung. Zu den Grundlagen christlicher Ethik in komplexer Gesellschaft, (Handbuch der Moraltheologie I), Pustet Verlag, Regensburg 1996, 12-13.

9