Kránitz Mihály: A lelkiismeret fejlődése Órigenészig (2002) - Studia Theologica Budapestinensia 29. (2002)
I. Szüneidészisz-fogalom kialakulása - 2. A lelkiismeret fogalma a görög világban
sonlítanak a cinikushoz, aki 'consummavit scientiam utilem ac necessariam'. E felfogás szerint az embernek inkább magától kell félnie, mint a másiktól. A bölcs szemében a lelkiismeret többet számít, mint a tömeg véleménye. Seneca Luciliushoz írt levelében nagyon 'cinikus' tanácsot ad, hogy úgy viselkedjen, mintha mindig szem előtt volna. A cinikus bölcs lelkiismerete — amelyről Epiktétosz beszél — hatalmasabb, mint a királyt védő fegyverek és testőrök. A lelkiismeret életszabály és a cselekvés rugója. Azt a biztonságot, amelyet a cinikus lelkiismerete birtokol — amelyről Epiktétosz szól — azt a jó lelkiismeretnek köszönheti.117 118 119 A lelkiismeret úgy tűnik fel, mint az emberi cselekvés megfelelő irányítója. A bölcs nem az istenek vagy az emberek iránti félelemből cselekszik, hanem hogy lelkiismeretét megnyugtassa, és így elkerülje a feddést és elnyerje az érdemet. Cicero amikor a feddhetetlen bíróról szól, azt állítja, hogy a lelkiismeret követése minden félelemtől megszabadít és biztosítja az erkölcsöt.120 A lelkiismeret tehát a helyesség mértéke a magatartásban. Nemcsak a hibát bünteti, és a jót jutalmazza, hanem már előre figyelmeztet és meghatározza a cselekvést. A helytelen cselekvés vét a lelkiismeret ellen, sőt erőszakot követ el vele szemben, vagy ahogy Apuleus mondja: „megcsalja azt".121 Az eddig vizsgált szerzők közül, úgy tűnik, Seneca függ a cinikus szövegektől, amikor a lelkiismeretet mint a cselekvés szabályozóját tekinti, szemben mások véleményével. Cicerónál is hasonló 'cinikus' kontextusban jelenik meg a lelkiismeret mint a minden feddéstől szabad emberi cselekvés meghatározója. Cicero és Seneca a moralizáló beszédek tanúi, amelyek hatásával Szent Pál bizonyára találkozhatott Korintusban. 117 lKor 10,12. 118 lKor 2,6. 119 Vő. Nock, A. L., i. m. 94: „Many of the points of contact between the diatribe and St. Paul are to be explained from the fact that both St. Paul and the authors of diatribes used the conversational language of the day. " 120 Pro Cluentio, 159. 121 Met. X, 8,4. 35
