Erdő Péter: A Magyar Katolikus Egyház 1945-től 1965-ig. Teológiai Tanárok Konferenciája Budapest, 2001. január 29-31. - Studia Theologica Budapestinensia 28. (2001)
Olofsson Placid OSB. Egy magyar szerzetespap a Gulágon
vember végére értem haza. Mire a Szovjetunióban leadminisztrálnak valamit, addig belehal az ember.) Nos tehát, néhány évvel ezelőtt, talán 5-6 esztendeje véletlenül összetalálkoztam egy fogolytársammal az utcán. És ő, jó 30 évvel azután, hogy a lágerben együtt voltunk, azt mondta: „Emlékszel-e még, hogy mit mondtál el nekünk az Ószövetségi szentírásból, Izajás könyvéből? Azóta annyiszor eszembe jut és olyan sokszor segít nekem az életben. Emlékszel rá, hogy mi volt az?" Én bizony nem emlékeztem már rá, hiszen annyi mindent beszéltem nekik itt is, ott is, amott is, szóval bevallottam, hogy nem emlékezem. Akkor ő így szól: „Azt mondtad el, hogy „A tenyeremre rajzoltalak téged, hogy mindig a szemem előtt légy..." (íz 49,16). Lám, milyen nagy dolog, hogy egy ilyen szentírási szöveg 30 év után is elevenen él valakiben, aki kiállta azokat a szenvedéseket. És ő maga mondja el, hogy nemcsak ott segített neki, hanem utána is, egész életében... A lényeg tehát az, hogy a Bibliának óriási szerepe volt a szenvedéseink idején, és abban, hogy 1953-ban előttünk kb. 3200-an hazajöttek, 1955-ben mi 3314-en. 35 ezren voltunk kint, és kb. 6500- 6600-an jöttünk haza, a többi mind meghalt. Azóta lassan megöregszünk mindannyian, nem vagyunk már többen 1000-nél, de az An- tall-éra alatt elkezdtük, hogy a Szent Imre templomba, ahol kisegítek, összehívtuk a túlélőket november utolsó szombatján hálaadó szentmisére (mind a két fázisban, 53-ban is november utolsó napjaiban jöttek haza, és 55-ben mi is november 25-én értünk haza). Na- gyon-nagyon jól esett, hogy több mint 550-en, majdnem 600-an eljöttek az egész országból. Talán ötven-egynéhányan még áldoztak is a szentmisén. Persze ott voltak protestánsok, katolikusok, hitetlenek, mindenféle emberek. Most hadd mondjak még valamit az ökumenizmusról. Fogságunk idején az egyházakban alig volt még szó az ökumenizmusról, de a lágerben ökumenizmus volt, mert én egyedül voltam. Amikor például ez a Szentírás a kezünkbe került, a felét mindjárt odaadtam N. Sanyinak, aki evangélikus lelkész volt, ő az ő részéből adott a más feleke- zetűeknek. De bocsánat, be kell vallanom őszintén, hogy nem volt egészen a fele, amit odaadtam. A nagyobbik fele nálunk maradt. (Majd az Úr Istennél el kell számolnom ezzel!) Egyszer egy protestáns rabtársam odajött és megkérdezte: „Meggyóntatsz engem is? Református vagyok." - „Mi akadálya van? - feleltem. Ha megbánod bű75
