Erdő Péter: A Magyar Katolikus Egyház 1945-től 1965-ig. Teológiai Tanárok Konferenciája Budapest, 2001. január 29-31. - Studia Theologica Budapestinensia 28. (2001)
Olofsson Placid OSB. Egy magyar szerzetespap a Gulágon
neidet, még fel is oldozlak!" A 10 esztendő alatt voltak ott püspökök és papok is, de volt 3 hónap, amikor mindenkit elvittek mellőlem, teljesen egyedül voltam, és nem tudtam a szentgyónásomat elvégezni. így aztán egy Debrecen környékére való református lelkészhez mentem oda: „Tudom, hogy nem tudsz engem feloldozni, de azért hadd gyónjak meg neked, mert jó egy kicsit megbeszélni a lelki dolgokat." Nem oldozott föl, de azért nagyon jó gyónás volt... Azt meg, hogy én a reformátusokat és evangélikusokat feloldoztam, bizonyára nem rója fel nekem senki sem... És hogy kiket áldoztattam meg, arról meg igazán fogalmam sincs. Keresztlevelet nem kértem senkitől sem... Ilyen volt a lágerben a gyakorlati ökumenizmus. Egyébként ez az N. Sanyi nagyon hívő ember. Megírta a memoárjait, még kéziratban elküldte nekem, azóta meg is jelent nyomtatásban egy vastag kötetben. Az első két részt - amit még kéziratban elolvastam - bevallom bűnbánóan: vallásosabban írta meg, mint ahogy én megírtam volna. Szünet nélkül idézett a Szentírásból, az Igét fűzte mindenhez. A harmadik részt, amely hazaérkezésünktől (1955-ben együtt jöttünk haza) az 1992-ig terjedő időszakról szól, csak akkor láttam, amikor megajándékozott a kész könyvvel. Ezt kezdtem hát el gyorsan olvasni - de megdöbbentem. Ebben a részben annyi keserűség, annyi fájdalom van, mert csak 1992-ben rehabilitálta az egyháza. Ezen egészen elcsodálkoztam. Nekem eszembe sem jutott, hogy az egyházam rehabilitáljon. Miért lett volna erre szükség? Nekem az egyházammal semmi bajom nem volt, engem nem kellett rehabilitálni. Az egyházamnak sem, és a rendemnek sem. Azt pedig, hogy a kommunista pártunktól és a kormányunktól nem kértem rehabilitációt, vagy a Szovjetuniótól, Moszkvától, az csak természetes: odáig nem süllyedtem. Édes Jó Istenem! Neki azonban szüksége lett volna erre, mert enélkül nem lehetett lelkész. 1955 végén, 56 elején Magyarországon nem volt olyan evangélikus gyülekezet, amely valakit, aki 7 évet a Szovjetunió börtöneiben töltött és hazajött, megválasztott volna lelkészévé. El kellett mennie segédmunkásnak! Ami azt illeti, én is voltam segédmunkás egy fűrészgépen, két évig, utána már rangom is volt: mosodavezető voltam 20 évig. Azt mondta a párttitkár, hogy hasonló a lelkipatyolat, meg az ilyen Patyolat... (Nem is annyira buta, gondoltam, mint amilyennek lennie kellene!) Persze, én, amikor segédmunkás voltam, akkor is fölszentelt pap voltam. A Sanyi barátom meg csak segédmunkás volt. Volt neki 76
