Erdő Péter: A Magyar Katolikus Egyház 1945-től 1965-ig. Teológiai Tanárok Konferenciája Budapest, 2001. január 29-31. - Studia Theologica Budapestinensia 28. (2001)

Olofsson Placid OSB. Egy magyar szerzetespap a Gulágon

sam találta meg a Szentírásban ehhez az aranyszabályhoz, az számomra valami csodálatos öröm forrása volt. Egy másik szöveg a Mt 23,12: »Aki magát felmagasztalja, megaláztatik.« Ez többször is szerepel az evangéliumokban. Ez könnyebben megérthető volt. De hogy a farizeusról és vámosról szóló példabeszédet így értékelték ki, annak nagyon tudtam örülni!

A negyedik szabályhoz is szeretnék még néhány idézetet mondani, amit szintén ott találtak meg, ott abban a csodálatosan nekünk ajándékozott Szentírásban. Az egyik az volt, hogy a hívő ember Jézussal együtt szenved, tehát mennyivel könnyebb a hívőnek a szenvedés, mint a hitetlennek: „Isten fiai vagyunk, Krisztus társörökösei, előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk" (Róm 8,5). Ha ezt egy fogoly találja meg, és hozza oda nekem, azért az elég nagy dolog! A másik a 2 Kor 1,3 volt: „Amilyen bőven részesülünk Krisztus szenvedésében, olyan bőven árad ránk Krisztus által a vigasztalás is." Erre is ott találtak rá. Annak is nagyon örültem, amikor valaki az 1 Jn 5,4-gyel jött hozzám: „A győzelem, amely diadalt arat a világon, a mi hitünk." Ez is nagyon találó volt.

Be kell azonban vallanom egészen férfiasán, hogy amikor ezt a négy szabályt már „meguntuk" keresni, akkor egy ötödiket vettünk elő, amelyet abban a szituációban nem kis merészség volt sorra venni: a hálaadás gondolatát. Sok mindenért kell hálát adnunk a Jó Istennek; és hogy miért, elkezdtük ezt is megkeresni a Szentírásban. De hogy mennyire szükséges a hálaadás, ezt már valahogyan az Úr Isten nem engedte meg nekünk felfedezni, mert amikor ebben megállapodtunk, a rákövetkező napon szétzavartak bennünket: az egyiket ide vitték szállítmányra, másikat oda vitték... Akkor azonban már alig volt egy-két olyan ív a Szentírásunkból, amely ne lett volna ronggyá olvasva.

Befejezésül szeretnék még valamit elmondani a Szentírással kapcsolatban. Ez nemrégiben történt, úgy 5-6 évvel ezelőtt, amikor már régen itthon voltunk. (Kb. 46-48 esztendeje jöttünk haza, én 1955 nov. 25-én. Hazajövetelünk időpontja is érdekes. Nem keresgélek csodát sehol sem, de tessék nekem azt megmagyarázni, hogy 10 esztendő után miért éppen szeptember 24-én írtuk alá, hogy hazajöhetünk? Fogolykiváltó Boldogasszony napján! Vannak ilyen csodálatos véletlenek. Persze 55-ben ez azért nem olyan gyorsan ment, csak no74