Erdő Péter: A Magyar Katolikus Egyház 1945-től 1965-ig. Teológiai Tanárok Konferenciája Budapest, 2001. január 29-31. - Studia Theologica Budapestinensia 28. (2001)
Olofsson Placid OSB. Egy magyar szerzetespap a Gulágon
is megtalálta. És Pál apostol írásaiban is számtalan ilyen helyet lehet találni. Például a 2 Kor 7,4-ben: „Minden bajom között is túlárad bennem az öröm." Ezt is ott mutatták meg nekem. A Kol 1,24-ben: „Örömmel szenvedek értetek, testemben kiegészítem azt, ami Jézus szenvedéséből hiányzik testének, az egyháznak a javára." De még nagyobb öröm volt számomra egy másik felfedezésük. Ezzel kapcsolatban is be kell vallanom valamit őszintén: erre sem én jöttem rá, én, aki megtanultam az egész teológiát - hiszen sok mindenre nem gondol az ember növendék korában, amire aztán az életében gondolnia kell. Édesapám engem nagyon szigorúan nevelt, csak cserkésznek engedett el annakidején - akkor még nem volt lánycserkészet, csak fiúcserkészet -, és ott is igen kemény életre szok- tatattak bennünket. Később Pannonhalmán sem hagytak elpuhulni, így aztán nekem minden nagyon könnyűnek tűnt. Egyszer aztán, amikor harmadéves teológus voltam, elmentem a magiszteremhez, a prefektusomhoz, és azt mondtam neki, hogy úgy érzem, a jó Isten nem akar engem. Különben miért menne nekem minden sokkal könnyebben, mint a társaimnak? A prefektusom nagyon bölcs ember volt, és azt mondta: Várjál csak, légy türelemmel, majd eljön a szenvedés is! Hát jött! Ezek után elképzelhetik, hogy mit jelentett számomra az, amikor ott, a lágerben egy fogolytársam megtalálta az 1 Pét 4,12-ben azt, amit teológus koromban még nem tudtam hová tenni: „Ne ütközzetek meg azon a tüzes kohón, amelyen próbaképp kell átjutnotok. Hanem örvendezzetek, ha részt vehettek Krisztus szenvedésében!" Most szóról-szóra kiírtam a Szentírásból, de ezt ott nem én találtam meg, hanem a fogolytársaim... Persze, én ennek nagyon-na- gyon örültem... A harmadik szabály: ne a saját kiválóságunkat, saját ártatlanságunkat hangoztassuk örökké. Megint csak hallatlanul örültem, amikor egy fogolytársam odajött hozzám, és azt mondta, hogy erről az Úr Jézus egy példabeszédet is mondott. - Melyiket? - kérdeztem. - Hát a farizeus meg a vámost. A farizeus egyebet sem csinál, csak dicsekszik az Úristennek, hogy ő milyen kiváló, még azt is megköszöni, hogy köszönetét mond Istennek, s nem olyan, mint az oszlop mögött az a gazember. Csak az az utolsó mondat ne lenne ott a példabeszéd végén, hogy az a gazember megigazultan ment haza, nem úgy, mint az a szent ember. Nem érdemes tehát dicsekedni, nem érdemes a saját tökéletességünkkel eltelni! - Hogy ezt egy fogolytár73
