Gárdonyi Máté: A papi élet reformja a Trienti Zsinat korában (2001) - Studia Theologica Budapestinensia 27. (2001)

1. A papi élet reformja, mint az Egyház megújulásának alapja - 1.2. A klérus későközépkori válsága

ségi jellegére, hanem az egyéni tökéletesedésre helyezte a hangsúlyt, így a papság szolgálatként való elgondolása innen sem kaphatott inspirációt. A XVI. század eleji jámborsági irodalom is inkább a püspöki, s nem a papi ideál megújítását célozta (pl. Bartholomaeus de Martyribus vagy Gaspare Contarini munkái).

A XV-XVI. század egyházának válsága tehát nem kis részben a papi identitás válságából fakadt. A Trienti Zsinatnak ezért mindenekelőtt jól képzett, valóban vallásos és erkölcsileg feddhetetlen papságról kellett gondoskodnia, hogy célját, a Katolikus Egyház reformját elérhesse. Jedin ezzel kapcsolatban felteszi a kérdést: a papnevelésnek miért nem volt megfelelő intézménye a középkori székesegyházi iskola? Másszóval: miben különbözött ez a képzési forma a trienti szeminárium-modelltől? A szerző három lényeges eltérést állapít meg. A szemináriumban a növendékeket a papságra való alkalmasság szempontja alapján válogatták ki, ez korábban nem volt meghatározó. Aztán, amíg korábban az iskola a káptalan vagy valamely dignitás felügyelete alatt állt, az egyetemes zsinat után a püspök lett a felelős a papnevelésért, így a szeminárium az egész egyházmegyéé lett, az anyagi fenntartás tekintetében is. Végül a szemináriumok felállításának döntő motívuma az uralkodó paphiány volt, ami a korábbi időszakban nem tűnt kényszerítő erejűnek, Trientben azonban lényegesen befolyásolta az új modell megszületését.

23