Tempfli Imre: A Báthoryak valláspolitikája - Studia Theologica Budapestinensia 25. (2000)

1. Az új állam neve: Erdély

nyugalmi időszak alapjait vetette meg e győzelemmel. Az ország így nyert békét és nagyszerű lehetőséget arra, hogy tovább fejlődjék és erősödjék.

Ennek a győzelemnek azonban hamarosan olyan nemzetközi visszhangja lett, amelyből Erdély húzta a legnagyobb hasznot. A lengyel rendeket sokban befolyásolta Kerelőszentpál, amikor Báthory Istvánt - az országukat titokban elhagyó és hazafutó Valois Henrik után - 1575. december 15-én királyukká választották.

Ezután a Habsburgok már végleg nem kérhették tőle, a lengyel királytól - Erdély fölötti hatalmuk elismerését. Annál is inkább, mert a kulcsfontosságú kis ország fejedelme továbbra is ő, a koronás uralkodó maradt. Testvérbátyja, Kristóf, majd ennek halála után a kormányzók csak helyettesként igazgathatták Erdélyt.

1.2. Erdély vallási helyzete Báthory István trónraléptekor

A reformáció következtében Erdély vallásos arculata is teljesen megváltozott. A fejedelemség valláspolitikája már kezdetben eltért a királyi Magyarországétól: Erdélyben és a hozzá csatolt Partiumban sokkal nagyobb volt a felekezetek közötti tolerancia.

Azonfelül itt, Erdélyben a reformáció különböző fokozatain, az egymást gyorsan követő más-más arcú protestáns vallások tanaiban sokkal jobban tükröződött a sajátos gondolkodási mód, az erdélyi mentalitás, a közvélemény kényszerítő ereje, mint másutt, annál is inkább, mert - eltekintve a 16. század derekától és utolsó éveitől - a fejedelemség soha nem volt kitéve idegen hatásoknak.

Az erdélyi reformáció történetében az 1556-os esztendő jelentette a fordulópontot. Amikor ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy Habsburg Ferdinánd nem képes megvédeni Erdélyt a töröktől, a főurak csapatostól csatlakoztak a reformációhoz, nem minden politikai meggondolás nélkül. így ugyanis „ügyüket elválasztották a német királyétól".6 A katolicizmust ezentúl az Erdély függetlenségét állandóan veszélyeztető Habsburg hatalommal azonosították.

6 Endes M., Erdély három nemzete, 233.

13