Muzslay István: Az Egyház szociális tanítása - Studia Theologica Budapestinensia 17. (1997)

I. A szociális kérdés - 3. A munkáskérdés

A céhek vezetői maguk sem értették meg az időközben bekövetkezett gazdasági és társadalmi fejlődést, és nem fogadták el az ezzel kapcsolatban szükséges változásokat szervezeteikben és munkamódszereikben. Ellenezték a technikai újításokat, és ragaszkodtak ősi előjogaikhoz. Ezzel aztán a fejlődés kerékkötőivé váltak.

A gazdagabb és élelmesebb mesterek kiváltak a céhekből, és a céhszabályzattal nem törődve kibővítették a termelésüket. Ezzel aláásták a céhek monopolista helyzetét. Az áru- és pénz- forgalom kifejlődésével a termelés túlnőtt a helyi kereteken. A kézműves egyre tágabb piac számára kezdett dolgozni. Fokozódott az iparosok rétegeződése és kölcsönös versenye. A háziiparnak gépiparrá való átalakulása a céhek hanyatlását elkerülhetetlenné tette.

Franciaországban a fiziokrata Turgot (1727-1781) már 1776- ban megszüntette a céheket, de a kézművesek ellenállása miatt a céhek végleges betiltására csak később került sor, amikor a francia forradalom 1791-ben törvényben is eltörölte azokat. Ezután a francia kézművesek érdekeik védelmére űjabb egyesületeket állítottak fel, de ezeket is betiltották.

Angliában a szervezkedési tilalom 1800-ban lépett életbe, és céheket 1814-ig fokozatosan feloszlatták.

Poroszországban 1849-ben került sor a céhek megszüntetésére. Az egyesített Németországban a liberális és a szabályozott gazdaság hívei között folytatott viták eredményeként 1881-ben korszerűsítették a céhrendszer bizonyos elemeit („Innungen").

Magyarországon az 1872. Vili. te. 83. paragrafusa az ipar szabaddátételével megszüntette a céheket, majd pedig az 1884. XVIII. te. ipartestületeket szervezett.

A céhek eltörlésének súlyos szociális következménye az volt, hogy az ipari munkásság tömegei minden védelem nélkül maradtak.

Ezt fejezte ki XIII. Leó pápa feltűnően kemény szavakkal:

31