Fila Béla - Erdő Péter (szerk.): Teológus az Egyházben. Emlékkönyv Gál Ferenc 80. születésnapja alkalmából - Studia Theologica Budapestinensia 12. (1995)
Ruzsiczky Éva: Fordítás a nyelv- és stílusújítás szolgálatában
magyarban is érzékeltesse. Már Gessner-f ordítás a előszavában említi: mindent megtett, hogy fordítását „az eredetihez hasonlóbbá tegye" (2- 3. sztl. 1.), s amikor azt tapasztalta, hogy „Gessner írásának módját" is sikerült elsajátítania, ez örömére szolgált (vö. 1782. K. Szánthó Lajosnak: Lev. XXII, 11). Egy levelében azt olvashatjuk, hogy „Tacitust úgy kell fordítani..., hogy által jőjön a' dologgal együtt a' Tacitusiság is. De a' Mondolatisták 's Arankaisták [értsd: a Mondolat című gúnyirat szerzői és azok, akik a neológia ellen felléptek], a' kiknek mindég csak a' Magyarság az idolumok, Tacitust, Liviust, Senecát, Cicerót, Sallustot mind csak eggyformának csinálják, 's úgy jobb, volna, ha pipáznának" (1814. K. Horváth Ádámnak: Lev. XII, 98). Az egyformaságra törekvőkkel szemben maga — Cicero tanítására hivatkozva — azt a célt tűzte maga elé, hogy fordításkor a különféle szerzők sajátosságait minél hívebben visszaadja, tükröztesse: „Suus est cuique poemati sonus, ezt mondja Cicero, 's azt mondja a' mit kell... Ezért van egészen más nyelvben, mindazonáltal mindenike magyarúl, írva Marmontelem, Gessnerem, Yorickom, Ossianom, Egmontom..." (1816. K. Horváth Endrének: Lev. XIV, 224). Ennek jegyében Sallustius fordításakor is az a cél vezérelte, „hogy Szalluszt a' fordítás nyelvében is Szalluszt maradjon" (Bevezetés XXXVII); mindent megtett annak érdekében, „hogy a' Color Romanus hogy az a' Szalluszti arcz' legyen-meg" a fordításán, „melly magát Szallusztot egyetlenné teszi; melly miatt vádoltatik, mint törvényrontó, apróságokon-kapkodó, különböző: de a' melly miatt azt a' dicséretet is nyeré, hogy ő a' legnumerosusabb író minden társai közt, és hogy ő szépségben, erőben, kevésbeszédűségben minden másokat felülhaladott; felül még Cicerót is" (1825. K. Teleki Lászlónak: Lev. XXII, 404; vö. Bevezetés XIX kk.). Sallustius-fordítását Cicero-for- dításával egyszerre akarta megjelentetni. Azt remélte ugyanis, hogy így, Ciceró másságával szembeállítva jobban szembeötlenek majd Sallustius nyelvének, stílusának sajátságai, és ellenfelei belátják, hogy a nyelv egységét a különféle stílusok, stílusfajták nem bontják meg, ellenkezőleg, ezeknek megvan a maguk szerepe, létjogosultsága a nyelven belül: „Mailáth tüzel, hogy adjam-ki minél elébb Sallustot és Cicerót. A' kettőt egymás nélkül ki nem adhatom, mert nem émém-el czé- lomat. Azt fogják bizonyítani, a' mit nekem tagadnak ellenkezőim: — Eggy a' Nyelv, de az hely 's a' Szálló Nyelve nem eggy Nyelv. Sallust nem úgy szóll mint a' mindenek által javait és csudáit Cicero, és még is igen 456
