Fila Béla - Erdő Péter (szerk.): Teológus az Egyházben. Emlékkönyv Gál Ferenc 80. születésnapja alkalmából - Studia Theologica Budapestinensia 12. (1995)
Ruzsiczky Éva: Fordítás a nyelv- és stílusújítás szolgálatában
szépen szóll. Ezt a' nagy igazságot fogja tanítani a' kettőnek eggyszeri kiadása" (1821. K. Dessewffy Józsefnek: Lev. XVII, 392; 1. még: 1821. K. Cserey Miklósnak: Lev. XVII, 353). Kis Jánosnak Horatiusból fordított két szatírájáról — elismerően —jegyezte meg: „Rajta van — úgymond — az Original elegantiája" (1807. K. Kis Jánosnak: Lev. V, 97). Ugyanakkor Rajnis Vergilius-fordítása nem nyerte meg a tetszését. Vergilius fordítójának azt „illett volna ismertetni — írta —> hogy itt [a Georgi- con-fordításban] Virgil szól, az a tömött, csinos, elegáns író, kiben minden Olvasója e tulajdonságokat csudálja leginkább" (Elet és Literatúra 1827. II, 291). Ugyanígy kevésre becsülte azokat a fordításokat is, amelyekben Sallustius stílusának egyéni sajátosságai elsikkadnak (vő. 1811. K. Kis Jánosnak: Lev. IX, 120; 1816. K. Helmeczy Mihálynak: Lev. XIV, 197; 1819. K. Ercsey Dánielnek: Lev. XVI, 384; 1821. K. Cserey Miklósnak: Lev. XVII, 353; Bevezetés XXXVI). Egyik levelében úgy nyilatkozott, hogy kevés olyan írót ismer, aki Pope-ot kedvére le tudná fordítani: „Ha beszéde bugyogó laxitású volna — írta —-, én ugyan meg nem olvasnám, mert Pope nagyon tömött" (1830. K. Mocsáry Antalnak: Lev. XXI, 211). Végül: amikor az igen nagy műgonddal készült Sallustius-fordításáról úgy vélekedett, hogy „kiállja a' próbát minden más nemzet' Sallustjával" (1821. K. Cserey Miklósnak: Lev. XVII, 353; 1. még: 1825. K. Zádor Györgynek: Lev. XIX, 413), ezt azzal okolta meg, hogy ,,a' magyart olvasván a' latint" olvassa (vö. 1825. K. Zádor Györgynek: Lev. XIX, 413). Sallustius sajátosságainak tükröztetésével — irodalmi-nyelvi ambícióin túl — egyszersmind ellenfeleit, az ortho- lógia híveit is le akarta fegyverezni: „ezen makacs feltétemben [tudniillik hogy Sallustiuson rajta legyen a „Color Romanus", a „Salluszti arcz"] az tüzele, hogy ezek a' szokástisztelők engem épen azért verdestek, a' miért Szallusztot a' maga korabeliek és az újabbak. Érzem én, a' mit ők, hogy én Szalluszt nem vagyok, és így a' mi Szallusztnak szabad, nem szabad nekem: hogy tehát vádjokat elakaszthassam magát Szallusztot látám jónak fordítani, 's a' maga színében és arczában" (1825. K. Teleki Lászlónak: Lev. XXII, 404-5). Az eredeti mű szerzője nyelvi-stiláris sajátosságainak tükröztetése egyébként Kazinczy értelmezésében nem jelentett szóról szóra fordítást; ellenkezőleg: ő mintegy a célnyelv sajátosságainak szem előtt tartására kötelezte a fordítót annak érdekében, hogy a fordítás a célnyelvben úgy hasson az olvasóra, mint az eredeti mű a forrásnyelvben: 457
