Fila Béla - Erdő Péter (szerk.): Teológus az Egyházben. Emlékkönyv Gál Ferenc 80. születésnapja alkalmából - Studia Theologica Budapestinensia 12. (1995)
Ruzsiczky Éva: Fordítás a nyelv- és stílusújítás szolgálatában
nem további árnyalatokra is szükség van, különben nem tudjuk érzékeltetni, hogy a szerepeltetett személyek milyen társadalmi-műveltségi körhöz tartoznak, és nem áll módunkban az sem, hogy a más-más társadalmi-műveltségi körhöz tartozó személyeket hitelesen ábrázoljuk, megszólaltassuk (vö. 1816. K. Horváth Endrének: Lev. XIV, 224). — A Veit Weber Sagen der Vorzeit c. műve nyomán készült Vak Lantos mint „régi Magyar történet" a régies-népies stílust volt hivatva reprezentálni (vö. 1816. K. Kis Jánosnak: Lev. II, 362); minthogy a szerző „egy Rémbrandi fényben festett komor tableaut" akart „festeni" (1794. K. Kis Jánosnak: Lev. II, 362), Kazinczy is „régi elavult szókat" használt fordításkor (vö. uo.). Osszián-fordításával a „fentebb" stílust kívánta a széphalmi mester példázni, illetőleg elfogadtatni. „Költőt, 's régi Költőt 's illy sok-sajátságu Költőt — írta — nem úgy illik szólatlanunk a' hogy mindennapi munkáinkat írjuk" (Bévezetés XIV-V). És: „illy erejű Poeta' fordításában a' miilyen a' mi Ossziánunk, a' nyelvnek is egészen másnak kell lenni mint a' mindennapi nyelv" (1814. K. Wesselényi Miklósnak: Lev. XII, 276; 1. még 1815. K. Berzsenyi Dánielnek: Lev. XII, 315). Végül: Sallustiusnak „a maga színében" való lefordításakor, illetőleg lefordításával az emelkedett s egyszersmind régies stílus, illetőleg stílusfajta kialakítására vállalkozott. ,,A' beszéd Sallustban [=a Sallustius-fordításban] keresve tekervényes — magyarázta egyik levelében —, hogy gondot árúljon el, 's éreztesse, hogy itt az szóll, a' ki válogatva szedte a' szókat [az én kiemelésem], mint az Athéni híres Bokrétafűző a' maga virágait; 's nem tartotta elégnek, hogy a' gondolat akár miként ki legyen nyomva" (1811. K. Kis Jánosnak: Lev. IX, 119). A Bevezetésben részletesebben is fejtegette, milyen célok lebegtek szeme előtt Sallustius fordításakor: „A különbözni szeretőnek itt [= a fordításban] is különözni kell, a' merni szeretőnek itt is merni; a' szilajkodó- nak, vétkezőnek itt is szilajkodni, vétkezni... Nem az itt a' dolog, hogy Szallusztot magunkhoz vonjuk le, hanem hogy mi lépjünk feljebb mint állunk a' Nagyhoz..." (Bevezetés XXXVIII). Dessewffy Józsefnek írt levelében pedig így summázta álláspontját: „Az a' mit én Praefatióm- ban [= Sallustius előtt] mondok, csak azt teszi, hogy a régi írót modemi- sálni nem szabad, és Szallusztot, a' saját-arczút közönséges arczúvá tenni nem" (1824. K. Dessewffy Józsefnek: Lev. XIX, 28). E célok elérése érdekében fordításkor Kazinczy arra törekedett, hogy az eredeti műnek, illetőleg szerzőjének nyelvi-stiláris sajátosságait a 455