Török József (szerk.): Doctor et apostol Szent István-tanulmányok (1994) - Studia Theologica Budapestinensia 10. (1994)
Solymosi László: Hozott-e törvényt Szent István király a torlókról?
Solymosi László Szent István első törvénykönyvének 18. cikkelye szolgák felszabadításáról, illetve halotti emléklakomáról rendelkezett. De a kettő között kapcsolatot nem teremtett: az agapéról az özvegy s nem a felszabadított szolgák gondoskodtak. Az államalapító király nem intézkedett egyház részére felszabadított vagy adományozott személyekről és ezek kötelezettségéről, a torra való előteremtéséről sem. A szóban forgó törvénycikk nem vonatkozott a torlókra. Az államalapítás-kori törvényhozás előtt sokkal fontosabb feladatok álltak, mint a sajátos egyházi szolgálóréteg kiformálódádának elősegítése. A magyarországi egyházszervezet alapjait kellett lerakni, s a működéséhez szükséges egyházi vagyont kellett biztosítani. Az egyházszervezetet Magyarországon is birtokot és szolgát tartalmazó adományok, s nem kiváltságos - évente egy alkalommal adózó - szolgálónépek alapozták meg. Jól pédázza ezt Szent István király második dekrétumának első cikkelye, amikor az egyházalapítást szélesebb társadalmi réteg kötelességévé téve elrendelte, hogy minden tíz falu építsen templomot és lássa el megfelelő vagyonnal: két telekkel, két szolgával és tekintélyes állatállománnyal. (104) Aligha volt véletlen, hogy a királyi alapítású veszprémvölgyi apácakolostor görög nyelvű adománylevelében a különböző szolgálónépek felsorolásából a torló réteg hiányzik. (105) Szent István bizonyára megragadta volna az alkalmat, hogy példát mutasson: túlvilági boldogulása érdekében néhány szolgát torlóvá tegyen a maga és családja lelki üdvéért alapított veszprémvölgyi kolostor számára, különösen akkor, ha szóban- forgó törvénycikkében e társadalmi réteg keletkezését kívánta volna előmozdítani. Annál is inkább, mert hasonló szolgálónépek a frank birodalomban néhány évszázada már léteztek. Burgundiában, Flandriában, Lotaringiában, Bajorországban és másutt éltek olyan egyházi szolgálónépek, akiket Tagányi Károly a magyarországi dusnokkal állított párhuzamba. (106) A források többnyire cerocensualis névvel illették őket. Eredetileg szolgák voltak, akiket uruk lélekváltságként azért szabadított fel, hogy lelki üdvéért az egyháznak évente meghatározott mennyiségű viaszt (innen a nevük) vagy helyette azonos értékben pénzt adjanak. (107) Salzburg környékén már az ezredfordulón gyakori volt, hogy szolgát cerocensualis sá tettek. (108) Nem kétséges, hogy a nyugati eredetű térítő papság ismerte ezt a sajátos társadalmi réteget, hogy Szent István törvényeiben, okleveleiben mégsem történt kísérlet meghonosítására, annak nyomós oka volt: a magyarországi viszonyok mássága, a társadalmi feltételek hiánya. 248
