Török József (szerk.): Doctor et apostol Szent István-tanulmányok (1994) - Studia Theologica Budapestinensia 10. (1994)
Mezey László †: Gellért-problémák
Mezey László lógusához írt kommentárját (Delib. 8,1296-1298). Feltételezik egy mariológiai értekezésnek egykori meglétét, sőt előkerülését (lő. bibli - ogr.). A Deliberatio jelenlegi használati, megértési nehézségeiről már szólottám. Mégis néhány, lényegesebbnek mutatkozó, önvallomásszerű gondolata Gellért lelki habitusát, a vértanúságra készülő szerzetes-püspököt a halállal szembenézés mélységes komolyságával mutatja. „Az egész világ, mely a Szentlelket befogadni nem képes, tüzes kemencének mondható, amit naponként, csak mindenféle gonosztett elkövetése kedvéért gyújtanak be...” (Delib. 1,162-164). „Pro mephas! szégyen-gyalázat, hogy a mi látnokaink (nostri videntes, a püspökök) nem a nyilvánosság előtt szólnak hangosan (foris non clamant), hanem csak magukban morognak. Parancs vagy felszólítás nélkül még mukkanni sem mernek (nil musitare audent), nehogy a király fülét megsértsék. És azt mondják, hogyan mondjunk bármit is, ami a királynak nem tetszik... Inkább a színészkedő kedélyeskedést kedvelik (magis simulatum expetent cachinum), semmint, hogy az Isten hatalmas igéjét hirdessék..” (Delib. 2,211-215). Gellért határozott fellépése Péter és Aba Sámuel ellen ezeknek a kijelentéseknek történelmi hitelt ad. De ugyanilyen hitel érdemli meg a nálánál kevésbé kötelességtudó püspöktársait bíráló szavait: „Senkit, hacsak nem az ilyeneket, a mi Pannóniánk nem szokott elviselni... Boldog pedig az és szerencsés, aki e tekintetben semmi mást nem tisztel, hacsak nem az igazságot, mely a világ ellenséges indulatát nem féli” (Delib. 3,424- 429). Az utolsó előtti folión, azt kell hinnünk, a végső próbatételre készülő pöspök a kereszt teológiáját hirdeti: „Erre (a keresztfára) szállt fel az Isten, midőn lelkét adta az emberi nem üdvéért. De ezen a kereszten van a kerubim is, azaz a tudás teljessége. Az ugyanis, aki rajta függött, általa tanított minket a mennyei bölcsességre, és hogy meglássuk az Isten titokzatos dolgaiban elrejtett kincset...” (Delib. 8,168 3 -1687). Erre tanítja Krisztus egyházát, s az egyház tanítása ad erőt a végső útra készülő Csanádi püspöknek és egy-két hűséges társának. Mert hiszen az egyház is „a kerubok fölé emelkedik, s a szelek szárnyán repül a Jegyes elébe, annak ölelő karjaiba...” (Ascendit supra cherubim et volas super pennas ventorum in occursum Sponsi, quo illius astringatur amplexibus... Delib. 8,1709-1711). Ezek az utolsó szavak — nagy valószínűséggel — amiket Gellért a magyar egyház számára végső tanításként leírt... Itt van tehát az újabb feladat: Gellért művét, szövegtörténeti és szövegkritikai vizsgálata után, a ma224
