Marton József: Papnevelés az erdélyi egyházmegyében 1753-tól 1918-ig - Studia Theologica Budapestinensia 5. (1993)

I. Rész: Előzmények 1753-IG - 1. Szakasz: Papnevelés Erdélyben a Trienti Zsinatig

Érdekességként kell megemlítenünk az 1525-ben Nagyszebenben felál­lított domonkos főiskolát, ami nem volt más, mint a budai főiskola meghosszabbítója. Igen valószínű, hogy a domonkosoknak Szebenben már azelőtt is volt iskolájuk, s az ott tanuló szerzetesek teremtették meg a főiskola előfeltételét. Ilyen tudós domonkos volt Jakab doktor, vagy Kőhalmi Máté (Matthaeus de Rupe), a schönbergi plébános. Ez utóbbi 1502-ben írt végrendeletében a könyvtárát a szebeni intézmény­re hagyta, s vagyonából még öt fiatal embernek biztosította a külföldi tanulást1. Mályusz Elemér azon állítása, hogy a szebeni domonkos fő­iskolát „valószínű az erdélyi szászok számára szervezték meg"1 2, Jakó Zsigmond kolozsvári történészünk szerint nem fogadható el. A szebe­ni főiskola ugyan tipikusan domonkos, de a magyar nagykáptalan ap- probálta. Magyar vonatkozását az is igazolja, hogy a város lutheraniz- mushoz való csatlakozásakor azonnal megszűnt. Szászok szász iskolát nem szüntettek meg, hiszen körükben a lutheránizmus megindulása éppen az iskolaalapító Johannes Honterus nevéhez fűződött. 2) Külföldi egyetemre járás. Mályusz Elemér megjegyzése szerint feltűnően nagy az erdélyi kleri­kusok száma a külföldi egyetemeken3. Sokan külföldön készültek elő a papságra, mások pedig mint papok idősebb korban tanulhattak, mert a plébániális jövedelem biztosította a költségeket. Európában a legtöbb helyen az egyetemre járás a káptalani iskolák hanyatlását mozdította elő. Erdélyben éppen a külföldi egyetemekről hazatért főpapság és papság emelte magas szintre a káptalani képzést. Hagyatékaikban a kanonokok gondoskodtak arról, hogy képzett utódaik lépjenek he­lyükbe. Az erdélyi diákok legkedveltebb egyeteme a bécsi és a krakkói. Bécsben 1368-1520 között összesen 1588-an, Krakkóban pedig 1405-től 1520-ig 811-en iratkoztak be4. Az akadémiták nagyobb része vagy mint 1 Mályusz: i.m. 134.o. 2 Mályusz: i.m. 283.o. 3 Mályusz: i.m. 129.0. 4 Tónk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a középkorban.Bukarest 1979. 43.o. 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom