Reisner Ferenc: Csernoch János hercegprímás és IV. Károly - Studia Theologica Budapestinensia 4. (1991)
Az utolsó magyar királykoronázás
um tagjai, a főváros küldöttei, és a rendőrfőkapitány. Az üdvözlések után hosszú menetben kísérték a királyt az Andrássy úton, a Lánchídon és a Szent György téren át a várpalotába. A Gellérthegyen felállított ágyúk díszsortúzzel köszöntötték a királyi párt. A királykoronázásnak három fontos mozzanata van, melyek bármelyikének elmaradása érvénytelenné teszi a koronázást: a hitlevél, a koronázási aktus és az eskü. A hitlevél3 és az eskü szorosan összefüggnek egymással; mindkettő ünnepélyes fogadalma a királynak, hogy az uralkodói hatalmát az alkotmány szerint fogja gyakorolni. A hitlevél elfogadása megelőzi, az eskü pedig követi a koronázást. A hitlevél tulajdonképpen egy alkotmánybiztosíték, nélküle az országgyűlés nem koronázza meg a királyt. Szent Istvánig vezetik vissza eredetét, de kezdetben csak szokásjogként tartották számon. III. Endre koronázásától már határozott adatok vannak, hogy a király hitlevelet adott, vagyis elfogadta, aláírásával és esküjével megerősítette a rendek által szabott feltételeket.4 Az 1790-ben megtartott országgyűlésen definiálták a hitlevél jogi természetét: A királyi hitlevél nem egyéb, mint „az uralkodóház átvételekor az alkotmánynak megtartása iránt adandó biztosítás, mely természete és rendeltetésénél fogva az alkotmány biztosításának már a trónörökösödési szerződésben megállapított eszközeit foglalja magába , tehát nem új választási feltételeknek előszabását, melyeknek öröklő országokban helye nem lehet."5 A hitlevél ősi intézmény: „őseink alkotmányunkat és jogainkat nemcsak azzal akarták oltalmazni, hogy törekedtek módot szerezni arra, hogy azokat megvédjék a hatalmi eszközök erejével, hanem azzal is, hogy 3 PL.ACC. 11. 4PL.ACC.(10) 13. lap. 5 A koronázási hitlevél jogi természete és az új hitlevél (Bp. Jogállam 1917.) 50
