Johannes B. Bauer: Az újszövetségi apokrifek - Studia Theologica Budapestinensia 3. (1994)
"Apokrif és kánoni"
vatkoztak mindig, hanem ugyanígy az Úr szavaira is, amelyek szóban és írásban hagyományozódtak. Ez elkerülhetetlenül oda vezetett, hogy Mózes és a próféták könyveihez hasonlóan az írott Krisztus-hagyományt is ugyanúgy ,,/ras"-nak nevezték. Minthogy azonban korán, legalábbis a II. századtól kezdve feltűntek olyan írások, amelyeknek szerzői apostolnevekkel ékesítették fel magukat, hogy ne az Úr, hanem saját gondolataikat terjesszék, az egyháznak éberen meg kellett húznia a határvonalat, és az efféle tákolmányokat vissza kellett utasítania. Ennek a munkának a példáját megismerjük majd, amikor a Péter-evangéliumot tárgyaljuk. A Kánon kialakulását előmozdította a vita az olyan tévtanítóval is, mint Markión. Ez a II. század közepén fellépő eretnek, akinek vallási buzgalma szervező tehetséggel is párosult, elvetette az Ószövetség egészét. így az új Bibliát, pontosan az Újszövetségi Szentírást prok- lamálta. Ám ez sem felelt meg neki az általunk ismert terjedelemben. Csak a Lukács-evangéliumot és a Pál-leveleket (a pasztorális levelek nélkül), de ezeket is megrövidítve ismerte el. Az egyházban már tisztelettel olvasott újszövetségi írások állományának ilyen erőszakos leszűkítésével és megnyirbálásával szemben biztosítani kellett az örökséget. Az egyház újszövetségi kánonja megvolt már Markión fellépése előtt. S amikor Markión megkérdőjelezte ezek létjogosultságát, akkor ébredt igazán az egyház tulajdonának tudatára. Ha azt kutatjuk, milyen kritériumokat vett figyelembe az egyház a reá hagyott írások kánoniságának megállapításánál, bonyolult kérdéssel találjuk szembe magunkat. A legősibb kánonjegyzékekben felsorolt elvek egyike sem alkalmazható fenntartások nélkül. Megkövetelték az apostoli eredetet, mert ez biztosította a tan hamisítatlansá- gát. Sok minden forgott azonban közkézen valamelyik apostol neve alatt, attól függetlenül, hogy nem tőle származott (többek között a Péter-evangélium is). Ugyanakkor olyan vitathatatlanul kánoni írások, mint Márk és Lukács evangéliuma is közismerten nem az apostolok írásai voltak. (Sőt Lukács mégcsak szemtanú sem volt.) így aztán az egyik kritérium az volt, hogy az iratok az egész egyháznak szóljanak. Pál ennek ellenére azonban nemcsak egyes egyházközségeknek írt, hanem magánszemélyeknek is. Ezeknél a kritériumoknál valamivel mélyebbre kell tekinteni; a II. században aligha tudta bárki is történelmi eszközökkel megvizsgál10
