Fejér György: Az ember' kiformáltatása esmérő erejére nézve. Vagy is: a' közhasznu metaphysika (Pest, 1843) - M.840
r51 rö tehetségünk másféle volna — ezt pedig kitartsa lehetetlennek? a’ tárgyakat nyilván másképp is nézhetnénk, másképp is esmérhetnénk, mint nézzük, és esmérjiik. Ki bizonjíthattya-bé, hogy csak ezen tehetségünkkel nézhettyiik, esmérhet- tyük-meg azokat igazán és valóban? Gondolásunk se hitelesebb érzéki nézésünknél, mellyre az hivatkozik. Ha én bizonyos fát nézek , szükség ugyan azt törzsök, ág, levél, héj jegyeinél fogva gondolnom; szükség azt állatinak is tartanom; de azért nem szükség valónak, igaznak is elesmér- nem: mert a’szükségképp gondoltatott se való egyetemben ; más az: ha én valami fejéret zöld üvegen nézek, szükség ugyan azt zöldnek látnám; ha valamelly parányi nyüvet nagyító csőn nézek, szükség azt elefánt nagynak látnám; de azért se a’ fejér nem. zöld, se a’ nyü nem elefánt. ’S így a’mit látok, gondolok is, másképp lehet valójában; a’ fa, mellyet ágas bogasnak látok, különb volna, ha azt eszköztelenül láthatnám. Mi szükség tehát esméretinket tárgyaikkal eggyezoknek tartanunk ? §. 42. Külső érzékiségeink mindazonáltal bizonyosokká tésznek minket, hogy tárgyaink kívülünk vannak valóképp, ’s azok látásunk, ’s állásunk, tapintásunk’ kielégítő okai. Mert lelkünk’ esméretének tanúsága szgrént tudjuk : hogy ^külső érzékeink’ érdekeltetésinél fogva valamelly kívülünk’ lévő dolgot veszünk észre : p. o. egy házat, fát, vagy más e’ félét. 2) Hogy ollykorelőterjesztésünket nem magunkra, hanem a’ kívülünk valókra visszük. 5) Hogy ollykor mi változásunkat csak szenvedjük, ’s nem szerezzük; és gyakrán változásunkat nem önként, hanem akaratunk’ ellenére is szenvedjük: p. o. szidalmazta- lásunkat, megbántódásunkat: de ez lehetetlen
