Schnell, Ludwig Peter Johann: Példákba foglalt erköltsi tanítások. Második darab (Pest - Posony, 1822)-988
90 Har mint zötödik megne hallyon, míg nem végre a’ Halál bajaitól megszabadította. Az Ánnya halála után Boroszlóba ment; de nem koldulni éppen , hanem dolgozni. Egy szegény Özvegy, könyörülvén rajta, házához fogadta, és enni adott néki, és ő azért naponként fizetett valamit napszámjából — Egyszer elment egy Prédikátorhoz, és panaszolta annak nem szegénységét} hanem tudatlanságát, és kérte; hogy tanítaná ötét a’ daliásra, a’ meltyben ő egészen hátra volt. A’ Prédikátor próbát tett a’ gyermekkel, és a’ midőn tapasztalta volna $ hogy jeles elmebéli tehetsége van, elfogadta, és szorgoskodott annak taníttatása felől, ’s megszólított némelly más ember barátokat a’ segítségért; minthogy néki Oskolába kellett járni, és nem dolgozhatott. Jó Lelkek a’ Siléziaiak, több jót tettek a’ gyermekkel, mint várni lehetett volna. Volt ott egy derék Kesztyü-tsináló, a’ ki hogy a’ mesterségére tanítani lógja, felvállalta* A’ Prédikátor azt a’ szegény Özvegyet magához hívatta azután, a’ ki addig magánál tartotta ,a’ gyermekei, és azt mondotta néki: hogy most már attól a’ teréhtől megszabadhatnék; mert sok jó emberek találkoztak, kik a' gyermeken könyörültek, és vállalkozott ollyanis, ki .Attya helyett való Attya leszsz a’ Gyermeknek, és hogy a maga mesterségéreis akarná tanítani. Az Asz- szony megeresztette könnyeinek záporát, ’s örvendező szívvel mentei a’ Prédikátortól. De majd azután ismét viszsza tért hozzá: belső öröme ki ísillámlott a’ szemein, valamelly kevés pénzt a’ kezében tartott és így szóllott: „Tsak