Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 3. 4. kötet (Pest, 1851, 1852) - 680b

109

Az inquisitiót közönségesen úgy szokták lefesteni , mint sötétségben minden szabály és törvény nélkül kínzó itélöszéket, hol minden törekvés csak büntetésre czélzott, pedig egészen mást tanúsít azoknak rendezése. — Először a’ vádlott’ befogatása már bizonyos formákhoz köttetett, előbb tanúságok hallgattattak ki, ’s az alsóbb rendű vizsgáló bírák csak összehangzó szavazattal határozhatták el befogatását a’ bevádlottnak : különben csak a’ nagy Inquisitor rendelhette el. Ezenfelül, mielőtt az itélöszék megkezdetnék, harmincz napi kegyelem hirdettetett, melly alatt a’ tévelyeit bevalló minden büntetéstől felmentetett. Minden vádlottnak védügyvéd adatott, a’ tanúk előbb megesketlettek, hogy nem boszú vagy érdek, hanem a’ hitbuzgalom vezérelte őket a’ be- vádlásra. A’ vádlottnak jogában állott előre ellenségeit megnevezni 's tanúságok ellen óvást tenni. — Vallomási jegyzőkönyve kétszer olvastatott fel előtte, ’s csak kétszeri elismerése után hitelesítetett. — A' tanúk ugyan meg nem neveztettek, nehogy az elítéltek’ rokoni bőszül álljanak, de más részről a’ vádlott tanúkat hozhatott fel szám nélkül védelmére 's ártatlansága1 bebizonyítására. Szabadsága volt az első rendű inquisitio’ bírói ellen kifogást tenni 's ügyét egyenesen a" főbb itélöszékhez vinni. Ila be nem vallotta önmaga tévtanait, az elítélés alig volt lehetséges. Ila pedig megbánta s visszahítta tévállitásait, kegyelemben részesült. És azért igen csalatkoznak, kik az inquisitiót mint eey rettentő égő máglyát kép