Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 1. 2. kötet (Pest, 1845) - 680a

nem lelhetünk egyebet, mint azt, hogy szüléi iránti engedelmességben, Isten és emberek előtti kedvességben növekedett. Eme nagy hézagot már a kereszténység első szakában pótolni törekedett az áhitatos hívek’ buzgalma, azon forró szeretet­és hálától indítva, mellyel Jézushoz viseltettek. T. i. kívánva kívánták tudni, miképen élte Üdve- zitőnk ünnepélyes fellépéséig éveit ? Ezen óhajtás­tól indittatvák , Jézus’ gyermekségéről töb­ben könyveket Írtak, de ezek hitelt nem érde­melnek. — Egészen más irány vezérlé azon ké­sőbbi írókat, kik az Üdvözítő’ istenségét büszke me- rénynyel tagadván, őt ez idő alatt különféle bölcsek’ iskolájába vezetik, mintha ezektől tanulta volna a’ tudományt, mellyet mennyből hozott alá a’földre. Szerencsétlen vakoskodás, melly puszta gya- nitás- ’s koholt állítmányokhoz folyamodik Jézus istenségének eltagadására! Hasonló ahoz, ki be­hunyja a’ világosság előtt lelki szemeit, hogy a’ fénylő nap’léteiét, Jézus istenségét, kétségbe hozhassa! — Hol volt tehát, és mellyik az a’ tudós, vagy papi felekezet, mellytől tanulta Meg­váltónk azon bölcseséget, mellyhez hasonlót sem előtte négyezer évig, sem utána majd két évez­reden át senki sem mutatóit; avagy egyedül Jé­zus maga juthatott a’ bölcseség’ rejtekeibe ? mi­után sem Egyiptomban, sem Indiában, sem a’

Next

/
Oldalképek
Tartalom