Körmöczy Imre: A keresztény hit 's egyház' történeti kifejlése 1. 2. kötet (Pest, 1845) - 680a
118 elemeit megtámadó, ’s a’ Jézus alapította egyházat talpköveiben megingatni akaró tévtanok t. i. ezen egész korszakon dúltak a’ hit’ szentségén, a’féle baráti szeretet szent kötelességein! — Valóban kitűnő jelleme a’ történetek’ évkönyveiben e’ kor szakának azon belviharok’ ’s véres üldözések’ nagy lánczolata, mellyeket már nem pogány császárok, hanem keresztények elkövettek keresztények ellen, a’ vallás színe alatt. Első, ki a’ belbékét nagy erővel megzavarta, ki a’ kőszirtre épült egyházat sarkaiban megrendítendő , ’s a’ keresztény hitet romokba temetendő vala, — hahogy ez emberi ’s nem isteni mű lett volna, — Afrikában született Arius volt. — Mivel pedig az általa támasztott mozgalmak századokon át a’ vallás’ és polgári társaság’kebelében egyiránt dühöngtek, figyelmünket nagyobb mértékben igénylik, ő ’s az általa okozott háborgások. Arius Alexandriában a’legnevezetesebb egyház’ pásztora, ’s a’ hires alexandriai tanodában szentirás’ tanítója lett. Igazság volt jelszavunk, ’s lesz mindenkor. A’ hű történetírónak tehát az egyház’ elleneitől sem szabad megtagadni a’ méltó elismerést ’s dicséretet ; ’s azért mi nem tagadjuk, hogy Arius sok jeles tulajdonokkal hirt: szerencsés elmével, ajánló külsővel áldotta őt meg a’ természet;