Lányi Károly: Magyar catholicus clerus érdemeinek történet-igazolta emléke. Első korszak: Árpádok és vegyes házi királyok alatt. 1000-1526. Második korszak: Protestáns mozlim hittévesztés kora, Austria Házi királyok alatt. 1526-1848 (Posony, 1848) - 51.937
15 tot veszekedésbe vont a konokság, legtöbbekben virágzott föl a kegyelet, az ingatlanság és buzgalom“ *). Egészen szellemrokona — rotterdami Erazm modorában ostorozta Pázmány az ő kortársai vétkeit. Erazm is irta egykoron: „Hajdan az evangélium vadokból szelídeket, rablókbul kegyeseket, zavarkodókbul csendeseket, kárhoztatókbul áldókat képeze: ezek vadulnak, idegen javakat csellel rabolnak, mindenütt zcndiiletet támasztanak, legérdeinesb embereiket elátkozzák“ :). Pázmány is illyeneket mclegítgete föl a tévesztő prédikátorok- s kegyuraiknak; a felekezelnek hatás meddőségét az erkölcsre, a polgárisulás terjesztésére napvilágra tévé. „Soha egy pogány nemzetség nyakába sem adgyák az Christus igáját. És miképpen eddig az Pogányságon semmi erőt nem vöttek: ezután se várjuk hogy ebbe törjék fejeket az Prédikátorok: Mert Katus Aszszonv- mellől, az meleg ágyból nehéz ki-tollászkodni. Mivel hogy azért az Pre- dikátorsághoz szükséges az Menyecske is, nehezen veszik arra magokat az Vraim, hogy Sz. Péterrel azt mondgyák: Ecce nos reliquimus omnia. Vgyanis, ki szakállába motozna az gyermek, ha otlion nem laknék Prédikátor Vram? ha azért az nyűgbe — vetett ló meszsze nem nyargal: ne félcsük, hogy Apostoli módra ez világon által — fussanak az szomszédok“ 3). — Felekezeti szaporaságukat ellenben kedvük s várakozásukon túl is fegyezgeté. „Kiki mind csak azt követi, az mi néki tetezik. Azért, ha Luthert, vagy Calviuust említed nekik; nagy gőggel mondgyák: Mit gondolok én Lutherrel? mi közöm nekem Calvinushoz? Innen vagyon, az mit Pappus beszél: hogy miolta Luther támadott; csak nem minden esztendőben ujah találmányok kezdettek“ „Sokan ollyanok, mint amaz Ece- bolius, ki mind egynek tartotta, akármit Imigyen ember: azért a hová fújt az szél, ő is oda fordította vitorláját. Fő renden való embert esmer- tem, ki azt vitatta ellenem, hogy, akár-melly Vallásbann is üdvözölhetünk. Annak-okáért, ha az Török és Sidó eljár az természetnek törvényében, ne féllyen bár az kárhozattól.“ — Az akkoron sokat pengetett bel fény — (lumen internum) —ról sajátságos nézete volt Pázmánynak. „Az Lu- theristák, és Ariánusok ugyan ezent hirdetik magokrul. És szinte úgy bánnak az közönséggel, mind amaz Udvari tréfás ember, az ki magát képíróvá tülte vala, és az fizetést felvévén, herekeszkedék csak egyedül az Szentegyházban, mellyel meg kel vala festeni, cs ott, csak eszik iszik vala : végre az Templomot felnyitván, mutogatni kezdé az fejér kőfalon az képeket, mellyek ott nem valának, és, hogy az emberek ne ítélnék őtet * 2 ') Kár volna az erőteljes mondatot, Pázmány sajátságát, eredetiben nem közölni, mintáz „Kalauza ajánlatában“ áll: „Excitavit nos, non oppressit hic impetus. Et quemadmodum grassantc epidémia curamus valetudinem diligentius, in hostili solo versamur cautius, sic ubi omnia propemodum dogmata in iurgium vocavit pervicacia, et pietas et constantia et zelus effloruit plurimorum“. 2) Erasmi Opp omnia ed. lugd. 3, 818. lap. s) Kalauz 627. lap. *) Kalauz 252. ,
