Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 3. kötet (Buda, 1842) - 24.200c
153 lat alkalmával gyakrabban élnek a’ papok. Hivatnak ezek bor-fölöttieknek is (superpelliceum) azért, mert téli időben a’ papok hideg ellen bőrrel béllett köntöst viseltek alatta. Egyébiránt mind a’ hosszú mind a’ rövid fejér ing a’ szív’ tisztaságát és az ártatlanságot képezi. Az egyházi öltözetek közé számittatik a’ kar-kendő is (manipulus): ez a’ keresztény első századokban arcza, szem, orrtörölö ruha volt, méllyét a’ miséző pap bal karjára akasztott a’ végett, hogy azzal a’ szent szolgálat alatt kendő gyanánt élhessen. Azonban idő’ haladtával ezen kendők igen becses és fényes szerekből készíttettek, ’s diszre inkább és pompára mint használatra alkalmaztattak. Most az üdvösségért fölvállalt iz- zadás’, szenvedés’ és penitentziatartás jelképének tartatik. Továbbá ide tartozik a’ nyak-fiiggö (stola): a’ régiek többféle hosszú ruhát neveztek stólának, tulajdonkép pedig azon ruha neveztetett így, melly a’ nyakról két felöl térden alul lefüggött, többször drága prémekkel diszeskedett, főleg a’ fejedelmi személyeken; utóbb az egyháziak is illendőnek találták az isteni szolgálat’ alkalmával e’ disz-jellel élni. E’ ruha’ két végét az áldozó-papok (presbyteri), midőn misézni akarnak, mellükön keresztül teszik, és az övhez szorítják; a püspökök ugyanazt, mivel mell-keresztök van, egyenesen hagyják vállaikról lógni, valamint az áldozó papok is midőn superpelliceumban vágynak; a’ diakónusok bal vál- lukra akasztják, két végét pedig jobb karuk alatt összekötik, hogy jobb kezök a’szolgálatra annál szabadabb legyen. Mindezek után a’ misemondó ruha (casula) következik: ez régente a papot nyakától majd bokáig egészen befödte, még kezét is; minthogy oldal-nyilásai vagy újai nem voltak; és épen ez okra nézve neveztetett casulának, azaz: kalibács- kának. Mivel ped g a’ papnak misézés közben kezeivel mun- kálódni kelle: e’ ruhát mindkét oldalról föl kellett emelni, és a’ fölemelt részeket a’ pap’ vállán össze kellett tűzni vagy kötni. A’ régi casula’ ezen fölemelésének szükséges voltából a’ mai napig fölmaradt azon szokás, hogy Úr föl-
