Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 2. kötet (Buda, 1842) - 24.200b

386

ha ez megunván a’ nyavalyát, fájdalmat és nyomort buzgó szívvel Istenhez folyamodik, hogy szabadítsa meg öt mind ezektől. Már Tóbiás így imádkozott Istenhez: „Most Uram a’ te akaratod szerint cselekedjél velem, és parancsoljad bé- keségben hivetetni lelkemet; mert jobb nekem meghalnom, hogy sem élnem“ Tob. 4, 6. De maga az emberi nemzet’Üdvözítője is így imádkozék: „Atyám, ha lehetséges, múljék el e’ pohár tőlem: mindazáltal nem mint én akarom, hanem mint te“ Mát. 26, 39. Azonban egészen másként kell bánni a’ beteggel, ha ez hoszuságát az élet’ vagy inkább nyavalyás állapot’ hosszú- ’s tartóssága miatt illetlen módon fejezné ki: ezt semmi esetre helyben nem hagyhatni; ugyanis a’ keresztény embernek, ámbár élte’ lefolyása közben szenvednie kell, minden boszankodás tilalmas, tudniillik az ember’ állapota a’ magasságbeli’ akaratától függvén, kárhoza- tos minden zúgolódás a’ jelen élet’ nyomorai ellen; ha főleg ezeket azért kell kiállania, hogy Isten’ dicsősége és az emberek’ üdvössége elömozdittassék. Szent Theresia így szokott Isten előtt könyörögni: Uram! hagyj szenvedni vagy meghalni. Elvégre azokat tekintve, kik a’ halált semmibe veszik és megvetik: ezekre nézve is az legyen első gondja a’lelkipásztornak, hogy ezen állapot’ igaz okát kitalálja. Megtörténhetik, hogy a’ beteg nem hiszi, miszerint a’jelen élet után más élet következik: ezen esetre meg kell a’ beteget arról győzni, hogy az ember’ lelke halhatatlan. Ha pedig a’ halállal nem-gondolás onnan eredne; mert a’ beteg nem veszi szivére, mit teszen a’ jelen életből átköltözni a’ jövendőbe: hitelesen meg kell neki mutatni, miképen ezen élet után minden embernek meg kell jelenni a’ mindentudó, mindenható és legigazságosabb Isten’ itélö-széke előtt; mi- képen itt minden embernek számot kell adni tetteiről, hogy a’ szerint, mint éleiét intézé, elvegye érdemlett jutalmát.

Harmadszor a’ beteg’ belső állapotára nézve tekintetbe vehetni a; beteg erkölcsi jellemét, vagyis akaratát, melly majd jó, majd kétes, majd rósz szokott lenni: így tehát a’ lelkipász-