Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 1. kötet (Buda, 1842) - 24.200a

44

beszélni ’s mivelni. E’ végeit igen hasznos leszen, nem csak az emberi természetet általában ismerni; hanem különösen azoknak, kikkel hivatala miatt többszöri érintésbe jö, hajiamit, elveit ’s mindennemű szükségeit kitanulni; igen hasznos leszen a’ pásztori hivatal’ nehezebb eseteiről elöljáróban elmélkedni; de hasznos leszen még olly egyházi személyekkel, kik az Úr’ nyájának legeltetésében hosszabb időig fáradoztak, többször tanácskozni; végre hasznos leszen hirtelenkedve ’s meggondolás nélkül soha semmihez nem fogni, ’s mindig éretten megfontolni: mit hogyan kell cselekedni? A’ lelkipásztornak még az okoskodó tehetségről sem szabad megfeledkezni; hiszen minden tehetségűik között ez legnemesebb, legfölsőbb; ez szedi rendbe minden gondolatinkat, ez kormányozza minden cselekedetinket; ez emeli ki az embert a’ testiek közül, és ez kapcsolja össze a’ lelki valókkal; végre ez ismerteti meg az embert azzal, és ez vezeti ahoz, kitől minden eredeti, ’s ki nélkül senki és semmi el nem lehet. Ezekhez adhatni: hogy a’ mai, az okoskodó észnek olly sokat tulajdonító időkben a’ szorongatott lelkipásztor gyakran nem tudja, mitevő legyen; ha csak a’ szóban forgó lelki erő jelesen mivelve ’s gondosan gyakorolva nincs benne. Tovább a’ költő erő is figyelmet érdemel, ’s a’ lelkipásztorban ez is gondosan kifejtendő; hogy ennek segedelmével az ismeretes és mindennapi dolgok mintegy új alakot öltsenek; hogy a’ szerencsés és szerencsétlen emberek’ körülállásai minél elevenebben képzeltessenek; hogy az erények’ és vétkek’ bélyegei az örvendetes és gyászos következésekkel mintegy képben szem elejbe tüntessenek; hogy végre a’ lelkipásztor kedvességgel, az oktatás kellemmel, a’ hallgató türelemmel bírjon. Azután az emlékező tehetségről is szükséges gondoskodni; hogy a’ lelkipásztor ne csak azokat, miket tanúit, hiven emlékezetben tartsa, hanem mindannyiszor, mikor a’ jámborokat buzdítnia, az eltévedteket feddenie, a' hibában lévőket