Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 1. kötet (Buda, 1842) - 24.200a

11. §. A’ lelkipásztornak szükséges elmebeli tulajdonok általában.

Az egyházi hivatal’ méltó höcsiilését, és a’ pásztori hivatalhói mind az egyesekre mind a’ köztársaságra áradó sokféle hasznot támadja meg azon veszedelmes előítélet, melly szerint némellyek azt állítják, hogy a’ pásztori hivatal’ kötelességeinek illő teljesítése végett épén nem szükséges az elme’ kitűnő miveltsége, és hogy e’ czél’ elérésére az elmebeli tehetségek’ középszerű kifejtése hőven elégséges. Igen, ezen előítéletet veszedelmesnek állítom ; minthogy a) olly időkben élünk, mikor köztünk igen sokan magok gondolkodnak, magok mindent kikutatnak, magok mindent szemesen megvizsgálnak és szorosan megbírálnak; olly időket élünk, midőn a’ tudományok és mivészetek legnagyobb virágzásban vágynak, és bő gyümölcsöt hoznak; ollyak a’ mi időink, hogy az emberi nemnek majdnem minden osztályában jelesen miveit és szorgosan tanult emberekre találunk. Már illy köriilállásokban hogyan merészel a’ lelkipásztor nyilványosan keresztény tanítást tartani, vagy egyházi beszédet mondani? hogyan bátorkodik magányosan némellyeket oktatni, másoknak tanácsot adni, ismét másokat vigasztalni? ha csak mindezekre jeles miveltsége föl nem hatalmazza. A’ jelenkor’ szelleme b) azt hozza magával, hogy sokan Krisztus’ legszentebb tanítmányát különféle módon megtámadják; azt, mivel testi kívánságaikkal ellenkezik, vagy legalább igen szigorúnak tetszik, elhagyják, megvetik, mindenütt kellemes érzelmeket, örömöket ’s gyönyörteljes éldeletet keresvén. Már ez így lévén, méltán kérdezhetni: az elmebeli tehetségek’ nagyobb miveltsége nélkül ezen hitetlenségnek ’s erkölcsi féktelenségnek a’ lelkipásztor hogyan szegül ellene ? a’ religio’ és erény’ ellenségeit hogyan czá- folja meg? Krisztus’ tanítmányát és a’ keresztény erénye