Szilasy János: A lelkipásztorság tudománya 1. kötet (Buda, 1842) - 24.200a
11 5. §. A’ pásztori hivatal’ szükséges volta. Szó lévén a’ pásztori hivatal’ szükséges voltáról, kei kérdés foroghat fon: először vagyon e az emberi nemnek általában szüksége lelkipásztorokra? másodszor valljon ezen pásztori hivatalt az emberi nem’ valamelly bizonyos osztályára kell e bízni? Az első kérdést tekintve épen nem kétkedünk igennel felelni: hogy ugyanis végczélunkat elérhessük; szükséges Istenről és isten-iránti viszonyainkról határozott ismeretekkel bírnunk; azon kötelességink- ben, mellyekkel Isten, önmagunk, embertársaink és egyéb teremtmények iránt tartozunk, jártasoknak lennünk; az emberi természet’ romlottságát, ennek gyógyszerét, és a’ gyógyszer’ helyes használását jól ismernünk ; a’jövő élet állapotáról, a’ jók’ jutalmáról és a’ gonoszok’ büntetéséről bizonyosoknak lennünk. Már pedig fontolóra vévén azt: mennyire korlátozott az emberi elme, mennyire kicsapongók az emberi indulatok, az igazságra ’s erényre nézve milly sokféle akadálylyal kell kiizdenünk; ezeket fontolóra vévén könnyű arról meggyőződnünk, hogy kalauz és hittanító nélkül sem a’ religiónak most érintett elméleti s gyakorlati igazságai meg nem ismerhetők, sem az erkölcsi parancsoknak hü teljesítése, a mivel mindazáltal mind a’ jelen élet’ boldogsága, mind a’jövő életre nézve az örök üdvösség olly szoros kapcsolatban vagyon, semmi módon nem eszközölhető. Tehát mindnyájunknak szükséges a’hittanító és erkölcsi nevelő, ki tudniillik bennünket oktasson, intsen és mintegy kéznél fogva vezessen a’ hit’ igazságainak, az erény’ szabályainak ’s végczélunk’ utjának megismerésére, ’s annak, mi reánk nézve üdvös, követésére. A’ most fölhozott okot erősíti a’ történet’ tanúsága, melly szerint bizonyos, hogy az ember magányosan vagy hozzá hasonló társsal állatok között élvén, lelkének fölsőbb tehetségeit nem használja; hogy esze’ kifejtésének fölsőbb fokára soha el nem juthat; hogy még az egyenes járástól is, melly természetével