Cherrier Miklós János: Egyházi jog. 2. kötet : Az egyházi különjog (Nagyszombat, 1843) - 22.824b

28 azokat, kik a nőtelenség törvényét kárhoztatják, olly védvekkel czáfolják meg, hogy bizonyosan pirulníok kell, ha csak még minden pirulás érzelmét el nem vesztették. A sok közül egyedül az így szóló Leibnitz-et hallgassuk: „Nyugatban, mond ő, ez ügy nagy nehézségekre talált minthogy sokan valának, kik az önmegtartóz­tatás adományát nélkülözvén panaszokra fakadtak. Ennél fogvn jámbor s katholikus fejedelmek mind a Pápánál, mind a trienti zsi­natnál esedeztek, hogy a papok házassága engedtessék meg; azon­ban mind akkor, mind eddig nagy okok valának, mellyek követ­keztében ez engedetem nem adathatott. Az egész ügy tehát az Isten gondviselésének áthagyandó, ki Egyházának hamarább, mint mi gondoljuk, nyugalmat s békét szerezend, s a panaszok okait elhá- rítandja. Addig is pedig illendő, hogy a protestánsok azt fontolják meg, mennyi viszontagságok türendők legyenek sokszor addig,míg segedelem hozathatik, s hogy az Egyház elöljáróit az alattvalóik erkölcstelensége, vagy pedig az idők nehézsége miatt nem kárhoz­tathatni. Magok pedig a papok és a szerzetesek bizonyosok legye­nek abban, hogy a szeplőtelen ség megtartására más nem kívánta­tik, mint az alkalmatosságok s a henyélés eltávoztatása, és minden­kinek komoly akarata.Melly kegyelmet azonban azlsten, ha meg­kéretik, kitől sem tagadand mdg.“ „LásdLeibnitzii Systema The ol. p. 824. edit. II. Maur. Schenkl Inst. Jur. Eccl. com. part. II. sect. II. §. 505. et Frey Kritisch. Komment, tom. 4. §. 89.“ Noha pedig mind Üdvözítőnk, mind az Apostolok nőtelen é- letet ajánlottak (20. §.) mindenki azonban meg van győződve, hogy a papok sem isteni, sem természeti törvénynél fogva nőtelenségre köteleztelnek. Minthogy pedig a világi fejedelmek e nőtelenség törvényét papokra nézve elfogadták, föltehetjiik azt, hogy azt ma­gok is az állodalomra nézve ártalmasnak nem tartották. Ha azon­ban az állodalom olly körülményekre jutna, hogy a nőtelenség an­nak kárára válnék, például ha az állodalom annyi népességet nem szerezhetne, melly a tartományok térségének megfelelne, vagy pe­dig a népesség észrevehetőleg kisebbednek; ha a nőtelenség miatt az ország béke háborgattaínék, vagy nagy érdekű belső mozgal­mak erednének, olly bizonyos, hogy a fejedelmek illy körülmé­nyekben a nőtelenség eltöröltetését az Egyháztól kérhetik, vala­mint kétséget nem szenved, hogy az Egyház is az állodalom sze­rencseét s jólétét előmozdítani köteles (közjog 273. §.). Tulajdon

Next

/
Oldalképek
Tartalom