Cherrier Miklós János: Egyházi jog. 1. kötet : Az egyházi közjog (Nagyszombat, 1843) - 22.824a
120 homlok egyenest a püspökök hatóságával összeütköznek » *). Az állandó követségek alapíttatása a püspökök jogaival, a nemzetek szerződéseivel s állodalniok közjogával ellenkeznek f hülpnösen pedig a német egyház állandó követségek által nyomatik, s a régi sulyok mellett újakkal terkeltetik, uj szolgaság alá vetetik, mi szinte az egyházi szabályok a zsinatok rendeletéi s a római Széknek a német nemzettel kötött szövetségeivel , valamint a császári fölséggel tartott alkuival össze nem eggyeznek s a t. Hlyen vedeknél fogva némellyek a római Pápának az apostoli követségek felállíttatását tárgyazo jogát ostromolni szokták , sőt e jogot az elsőség fogalmából kiirtandónak állítják azok, kik a püspöki hatóságnak a pá- pávali ősszeforrasztását (concurrentiam jurisdictionis) magamagával ellenkezőnek mondják. *■»). Azonban ezen okoskodások mind eltűnnek, ha fontolóra , vesszük , hogy az Egyház feje nem csak tiszteletbeli , hanem Istentől rendeltetett hatósági előjoggal is bir (107 §.), mellynél fogva a kormány s legfőbb hatalom annak tulajdona , következőleg minden püspök azt elismerni s elfogadni tartozván , annak engedni is köteles. Minő jognál fogva tehát mondhatja valaki azt bitorlásnak, midőn az Egyház feje a püspökök kormányára ügyel? bitorlásnak mondhatni-e azt midőn az Egyház feje a részletes egyházak fölött tudósításokat követel ? midőn őstani vagy fegyelmi ügyekben rendeleteket hirdet ? az egyházi szabályok bétellyesítését követeli ? az ártatlanokat az igazságtalan s fon- dor zsarnokok ellen védelmezi, sat? Melly tárgyak mind ol- lyanok, hogy a római Pápának a részletes egyházak állapol- jába közvetleni befolyását kívánjak ; következőleg a római Pápának e jogát: állandó követeket azon okbul felállíthatni, hogy ezek által a részletes egyházak állapotjáról tanúsításo- * 11 13). Eichorn Grundsätze des Kirchen rechtes. 1. B, §. 615. 11) Leitfaden der Kirchengeschichte anonymi tomo. 4.