Jáklin István (elefánti): Sagitta venenata az az: A' soha senkinek nem kedvező, hanem szüntelen kegyetlenkedő rettenetes halalnak meg-gyógyithatatlan mergeben martott éles nyilai (Nagyszombat, 1743) - 22.782.1
rent azoknak a’ kik jó hartzot hartzolnak, a’ futást el-végezik, a’ hitet meg-tartják, meg-adja mint igaz Bíró» ama* napon igaz- fágok’ Koronáját; veti vala tellyes bizodalmát. El-méne, abiit, inkább mondhatom által-méne, mertaz igazak’ ki-múlása nem halál; hanem jobb életre és ízámkivetésből tulajdoniba való áltál-menetel, non enim vitam finiunt, [ed mortalitatem , halandóságokat végezik az igazak, nem életeket. Által- méné» de nem úgy mint régenten Saiadinus, a’ ki fzamta’an fok keresményiből, dúlásiból, prédáiból egyebet nem vihete magával , hanem egy fzakadozott darab gyóltsot, mellyben az ő meg- hidegedett teile takargatnék, és illy későre meg-esmérvén boldogtalanságát, a’ végre kőrnyűl-hordoztatá halála előtt ama’leplet, hogy lássa az egéfz Világ és értse-meg, melly fzegényul múljék- ki a* nagy gazdag Tyrannus e’ Világból. Salamon Király-is nagy aggódással és élete’ unalmával ha- gyá-el e’ Világot, leg-inkább két okra nézve , egy az; hogy egéíz munkáiban, keze’ tsinálmányiban, és elméje’találmányiban nem taláihata egyebet, hanem tsak hívságot, és lelki gyötrelmet. ' 2* Cumque me convertijfiem ad omnia opera, quőL fecerunt manus me<tj vidi in omnibus vanitatem & afißi&ionem animi. Más az: a’ mint meg-vallja az említett réízben, tizennyóltzadik versben. Ifursus detejiatus fűm omnem indußriam meamqua fub foie ßudiofi.jfim'e laboravi^ habiturus hxredem poft me. Quem ignoro utrum fiapieiis futurus fit? Meg-utáltam ismét minden fzorgalmatosságotnar, mellyel a’ nap alatt igen fzorgalmatosan munkálkodtam, örökösöm lévén utánnam, kit nem tudok ha bőlts léízen-é? e’ faggatta Marcus Aurelius' Tsálzár' ízívét-is, tudniillik Commodus nevű Tsáiár- fágra menendő fijának méltatlansága. Nem úgy múla ki ez Úri Méltóság > Orízágunk’ékessége, hanem Vén Simeon módjára vígan énekelhetvén: El-botsátod URam a’ te fzolgádat békeségben , el-botsátod vígafztalásokban, mert egy felől látá hogy a’ Felséges UR ISTEN* minden keze munkáit meg-áldotta légyen, mellyekben nem maga ditsérerit, hanem mindenek felett ISTEN’ ditsőségét, Felséges Nevének tiíztcletit, és Nemzetének keresi vala elő-menecelét; más felől pedig tellyesen meg-vígalztaltatott, mert hagya maga után feddhetetlen életű, Hazájának és Nemzetének haíznos örökösöket és Maradékokat, kik immár ISTEN’ kegyelméből tizenkét iámra fzaporodtak: (ebben Kerefztyén Hallgató nézzed lelki Izeme- iddel, ama’dicsőségesen, Hazájába, nem egyes Páiczávai hanem kenős
