Jáklin István (elefánti): Sagitta venenata az az: A' soha senkinek nem kedvező, hanem szüntelen kegyetlenkedő rettenetes halalnak meg-gyógyithatatlan mergeben martott éles nyilai (Nagyszombat, 1743) - 22.782.1

9

vének ii-dik Részében 28 versében, nem az én találmányom, hanem Sz. Ágoston D. után, Estiustul költsönöztem azt, ’s ugyan-is, ha maga drága üdvö- zétőnk boldogoknak nevezi azon szemehet, a mel- lyeh ötét, ’s az Ö tsudáit látták; boldogoknak a’ füleket, mellyek az ö szavait hallották; hogyan nem mondhatnánk boldognak a Méhet, a melly ötét hordozta , boldogoknak az emlőket, a mellyek ötét szoptatták 1 Meg-egyezik t. i. evvel a mit Sz. Ágostonban D. de S. Virginitate C. 5. olvasunk: Az A- nyai vérség, úgy mond, semmit se használt volna Máriának, hogy ha boldogabban nem hordozta volna Krisztust szívében, mind méhében; és Bédánál 1. 4- c. 49- in Lucam : Ez az Isten Annya onnan-is u- gyan boldog, mert az Isteni Ige meg-testesűlésének üdéig tartandó eszköze lett, de onnan boldogabb sokkal, mert az ö szeretetének örökös őrzője volt.

De nem tsak boldog a mi Szűz Anyánk, hanem minden Szenteknél szentebb, s azért boldogabb- is; mert az Ur Isten (így szóll, Sz. Tamás D. in c. 8. E. Rom. lectione 5-ta) kinek kinek ád illendő, alkalmatos kegyelmet arra, a mére választatik, úgy mint Krisztus embernek adatott leg-felségesebb kegyelem, mert arra választatott, hogy az Istennel egy személybe egyesülyön,’s ez után leg-nagyobb kegyelme volt Boldog Máriának , ki arra választatott , hogy Isten Annya légyen. Innen önként következik, hogy minden még tsak botsánandó vétektűl-is egész éltében ment volt Mária, mert ámbár mi közönséges emberek ha mondanánk , hogy nints bennünk vétek , önnön magunkat tsalnánk , ’s nem volna benb nünk