Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

— IT —

VI.

lia az ember önmagát elmélkedéssel eljárja, önmélyében áj indítókra talál az Isten ismeretére.

1. Legforróbb vágyát a’ boldogságnak önmagában érzi mindenki, inelly sem- miképen ki nem szoríttathatik belsőnkből, és mellyel nem rosszalhat az ész ’s okosság, mert az ő elveihez illő, hogy a’lény, meJJy az erkölcsi törvényt tiszteli, és teljesíti, irányos boldogságot nyerjen, és innen a’ boldogság’ kiváuatát az erkölcsi- ség’ föltéte alatt nem rosszalhatja az okosság. Már az okosság által igazolt kívánságot az ember ki nem élégitheti, mert az ember a’ törvényt szentül megtartván érdemhozóvá teheti élettetteit; de a’ menyországba magát át nem teheti. E’ helyzetben tehát az emberi kebel meg nem nyug- tattaíhátik, hanem egyedül a’ Fővalósághoz való fölemelkedésével, ki a’ velünk született boldogság’vágyát kielégítheti, és az erkölcsi lét és boldogság köztti egy- irányosságot visszahozhatja, és azt tenni akarja.

2. A’szomor tapasztalás bizonyítja, gyakorta milly silányon jutalmazza az erény az ő követőjét, és hűét; sőt néha nyomorgatni látszik, milly állomástól vagy